Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Koronavírustól tartanak

Koronavírustól tartanak Kovászna megye

Mint arról tegnapi lapzártánkban beszámoltunk: vasárnap délután védőöltözetben, speciális autóval szállítottak el a hatóságok egy felsőcsernátoni fiatalembert, mert influenzás tüneteket produkált. Ugyanakkor egy másik személy megtagadta az együttműködést a hatóságokkal. Bár tényleges eredmények még nincsenek, sokan máris a koronavírustól tartanak.

Hirdetés
Hirdetés

Az utca lakóitól megtudtuk, hogy C. András – a Facebook szerint 28 éves fiatalember – egyedül él, a közelben pedig egyetlen rokona van, a lánytestvére, aki az utca másik részén lakik. C. András az elmondottak alapján ritkán tartózkodott odahaza, mivel a legtöbb időt külföldön töltötte. Legutóbb is Németországban volt, ahonnan múlt héten, kedd környékén érkezett haza. Itthon tartózkodása alatt megfordult többek között a közeli üzletben, valamint a lánytestvérénél is.

Hogy pontosan mi történt vele vasárnap, azt a közvetlen szomszédok sem tudják, mert csak annyit láttak, hogy C. Andráshoz délután megérkezett a speciális autó, a fiatalember pedig összegörnyedve jött ki a kapun, majd fektették bele a biológiai védőzsákba. A falu szája szerint a fiatalembernél légzési problémák jelentkeztek, és a lánytestvére hívta a mentőket. Próbáltuk megkeresni a lánytestvérét, de ottjártunkkor zárva kaput találtunk, telefonszámot pedig nem szolgáltattak a helyiek, arra hivatkozva, hogy nincs nekik.

A megkérdezett utcalakók véleménye megoszlik a történtekről: vannak, akik úgy vélik, csak a szerencsétlen egybeesés miatt lett ekkora felhajtás a fiatalember elszállításából, holott nem is koronavírusos, hanem egyéb betegség tünetei jelentek meg nála. Mások pedig aggódnak, mert a „szálakat összerakva” úgy látják, mivel külföldről tért haza, jó eséllyel koronavírus-hordozó lehet, s ki tudja, hogy eddigi csernátoni tartózkodása alatt hány embernek adta azt tovább, legalábbis a legrosszabb eshetőségre gondolók szerint. Akadt olyan is, aki az esetet követően azt mondta: mivel rendszeresen jár háziorvoshoz, nemsokára tesz nála egy újabb látogatást, hogy végezzenek rajta is kivizsgálást, mert jobb felkészülni mindenre.

Hogy mi a valós helyzet Csernátonban, hogy ténylegesen koronavírusos volt-e az illető, vagy egyéb betegség tüneteit produkálta, egyelőre nem tudni, mert mint azt Todor Iulian-Constantin prefektus vasárnap elmondta: mintát vettek tőle, a kórházban megfigyelés alá helyezték, de amíg a laboreredmény nem érkezik meg Bukarestből, nem lehet megállapítani, hogy hordozója-e vagy sem a koronavírusnak.

Megugrott az elszigeteltek száma

András-Nagy Róbert kórházmenedzser tegnap érdeklődésünkre elmondta, a Németországból hazaérkezett beteg szakfelügyelet alatt, elkülönítve tartózkodik a megyei sürgősségi kórházban. Ágoston Lászlótól, a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetőjétől megtudtuk, hétfőn elküldték Bukarestbe a koronavírus-gyanús betegtől levett mintát, jelenleg az eredménye várnak. Lapunk tegnap arról értesült, hogy a felsőcsernátoni fiatalemberen kívül egy másik, ugyancsak csernátoni lakhelyű „gyanús” személyt is azonosítottak a hatóságok.

Úgy tudjuk, az illető nemrég tért haza Olaszországból, viszont nem akar együttműködni a hatóságokkal. Ágoston László vele kapcsolatosan részletekkel nem szolgálhatott, ám a pánikhangulat elkerülése végett igyekezett megnyugtatni olvasóinkat: elmondta, valóban történt egy incidens, ám végül a rendőrség segítségével azonosították az illetőt, és azóta „a dolog sínen van”. Rákérdeztünk, hogy ez konkrétan mit jelent, ám minisztériumi utasításra hivatkozva többet nem mondhatott.

Jelenleg Háromszéken a kórházban megfigyelés alatt tartott felsőcsernátoni betegen kívül 32 személy van otthonában elszigetelve: a számadat 15-ről hirtelen ugrott meg, miután vasárnap kiterjesztették, módosították az intézkedést, és az Olaszország egész területéről hazaérkezett romániai polgárokat otthoni karanténba helyezték a hatóságok.

Tinca Teddy

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. március 10., 7:46
    ÉRTÉKELÉS: 27

    Lattuk, hogy milyen „szigoru” intezkedesek vannak, peldaul a tegnap a Bors-i hataratkelonel, ahol az Olaszorszagbol erkezo busz, utana egy mikrobusz es tobb onnet erkezo magan szemelygepkocsi, ugy jottek at mint kes a turon. Senki azt sem kerdezte toluk, honnan jonnek-hova tartanak. Orvosi vizsgalatrol pedig szo sem volt, hiszen orvosbol orszagszerte is keves van, a hataratlepoknel pedig egy sincs . Na ez Romania, ahol papiron minden jol mukodik, elmeletbe mindent tudnak, hogy hogyan kene ezt csinalni, csak eppen a gyakorlat oli meg oket !

  • User
    Dátum: 2020. március 10., 11:22
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Az utca lakoinak te ne uzengess, mert ez nem egyedul a te dolgod, hanem egy egesz kozosseg dolga ! Ha kulfoldrol jottel haza, akkor tartsd be a karantent ! Szerintem egyetlen egyeteket sem kene beengedni meg a hataron sem, mert amikor itthonrol elhuztatok a nehezsegek elol es leneztetek ezt az orszagot, elmentetek jobb fizetesekert, akkor szartatok Romaniara es az itthon maradottakra. Es ime mikor kulfoldon van baj, akkor egybol hazatalaltok mind. Most zart kapuk kene varjanak a hatarnal az osszeseteket !

  • User
    Dátum: 2020. március 10., 17:25
    ÉRTÉKELÉS: -11

    Kedves ismeretlen azért mentek el mert ebben a hires országba nem lehet megélni előted is ott az út mehetsz nyugodtan és hazajönnek mert nem végleg mentek csak pénzt keresni és itthon várja a családjuk ! Szégyelld magad ha a te gyermekedről lenne szó nem tudom így beszélnéle!

    • User
      Dátum: 2020. március 11., 5:22
      ÉRTÉKELÉS: -4

      ez igy igaz sajnos romaniaba mindjart memlehet megelni kulfoldon legalabb az ember munkáját tobre nezik es megfizetik ot egy gyarba vajon miert adnak 8ezerlej fizetest havonta es itt csak 1300lejt ezanagybokeno ithon egy tobbtagu csalad 1300 nemtudmegelni mindjart a kozkolcsegresem eleg ez romania ezermegy mindenki kulfoldre

  • User
    Dátum: 2020. március 10., 19:35
    ÉRTÉKELÉS: 21

    Azert mentek el mert ok mindeg a konnyebb utat valasszak. Az ilyenek mindeg menekulnek onnet ahol valamiert harcolni ,kuzdeni kell. Most megtudtak, hogy mit jelent kulfold. Az a kulfold ahol soha nem fogadtak oket szivesen, ahol mindeg mostohanak ereztek magukat, mert hiaba mentek el a nemetekhez ,ok nemetek soha nem lesznek ezt jol vesd az agyadba. Sem olaszok, sem danok. Ok oda azert mentek mert itthon nem voltak kepesek az orszagukat kirablo gazemberekkel szembeszallni, igy inkabb a konnyebb utat valasztottak. Mint ahogyan most is. Most ott van baj, nosza hamar hazafele. Mert az ilyen embernek konnyebb menekulni a bajok elol mint szembenezni azokkal. Es ha valoban torodnenek a csaladjaikkal, akkor megkimelnek a csaladtagjaikat es nem hoznak haza a virust ,hogy a szuleiket es barataikat is megfertozzek vele. Senki nem kuldte oket oda, csak kizarolag a penzhajsza es a nagyoskodas, hogy majd megmutassak az itthoniaknak, hogy milyen autojuk van es milyen tele penztarcaval jonnek. Pedig itthon senki nem kivancsi rajuk. Isten szabad akaratot adott mindenkinek. Ok valasztottak ezt az utat, nem en uztem el oket innen, ugyhogy nincs miert szegyelljem magam. Az kell szegyellje magat ,aki tudja, hogy azzal, hogy egy fertozott zonabol hazajon, ezzel elpusztithatja a feleseget, a gyerekeit, a szuleit, a szeretteit, de megis megteszi mert egyedul, idegenbe gyava ahhoz ,hogy szembenezzen a betegseggel es a halallal. Meg egyszer mondom, nem en kell szegyelljem magam, hanem azok akik tudatosan veszelyeztetik az itt eloket. Azokat akik itthon szembeneztek az alacsony fizetesekkel es a nyomorral, a nincstelenseggel, de meg igy sem adtak el magukat csicskanak kulfoldre, hanem vallaltak az itthoni nehez sorsot. Nekem ezek az emberek sokkal tobbet ernek meg szegenyen is, mint azok akik mindeg a konnyebb utat valasztjak !

  • User
    Dátum: 2020. március 11., 9:06
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A 90-es evekben valoban a szegenyseg miatt mentek el, de a mai fiatalok mar az iskolaban erre keszulnek, nem trendi mar itthon fogni a lapatot es „apropenzert nem eri meg” jelszoval vagy ulnek a csaladon meg vagy 5-6 evet, vagy lelepnek, mivel ma mar nem kell allni Szebenbe 10-12 orat megalazva a szarhazi konzulatus elott vizumert.

  • User
    Dátum: 2020. március 11., 11:45
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Azért volt itt kényszer is! Bezárták a 90 es ébek elején a gyárakat,a vagyonokat -földeket erdőket,boltokat ,házakat nagyon későn vagy leromlott állapotban kapták visszavagy egyáltalan…a családnak enni kellett végső sorban TÚLÉLNI! Mit csinálhatott volna? Elment,vállalta a megaláztatást de túlélte valahogy…keményen dolgoztak nem „szocsialon” tengődtek.Mindenkinek nem volt.annyi tőkèje és kapcsolata ,hogy vállalkozzon…példa Veress Géza ő már forból indult.Bsgy Kevke Tóni párttitkár akiből bankigazgatót faragtak.Még egyszer..mit tehettek volna azok akik az elvándorlást választották és BECSÜLETES MUNKÁBÓL AKARTAK MEGÉLNI?

  • User
    Dátum: 2020. március 11., 12:55
    ÉRTÉKELÉS: 13

    En megertem, hogy annak is igaza van aki elment innen, mert ott jobban megfizettek. De emberek, ertsetek mar vegre meg, hogy itt nem arrol van szo, hogy ki hova ment es mennyit keres ,hanem arrol, hogy ha a virusos zonabol josz, akkor ne kicselezd a hatosagokat, mert ezzel onmagadnak, a csaladodnak es a szomszedaidnak is artasz. Es ismet csak azt mondom, hogy ilyen nehez idokben, ahhoz, hogy ezt a jarvanyt Romania megfekezze, ahhoz az Izrael-i peldat kell kovetni es teljesen lezarni a roman hatarokat, nemcsak az Olaszorszagbol jovok elott, hanem mindenki elott. Magyaran se ki-se be senkit ! Aki pedig be akar jonni, csak akkor tegye meg ha szigoru rendori felugyelett alatt vallalja a 14 nap karantent. Kulfoldi allampolgarok eseteben ez ne legyen ervenyes. Oket egyaltalan ne engedjek be az orszagba ! Izrael is ezt teszi, es ott van a legkevesebb koronavirusos ! Meg akkor is ez a megoldas, ha az orszagbol ki-be maszkaloknak ez biztosan nem tetszik amit ide leirtam !

  • User
    Dátum: 2020. március 11., 12:35
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Tudod miert adnak ott kulfoldon egy gyarba 8.000 lej fizetest. Azert mert az ott elo allampolgarok nem elszaladtak a nehezsegek elol, hanem szindikatusokba tomorultek es kiharcoltak maguknak ezeket a fizeteseket az eletuk aran, az egeszseguk aran, utcai csatapatekkal, sztrajkokkal, lazadasokkal. Vagy te ugy gondoltad, hogy az ottani patronok olyan joszivuek voltak, hogy csak ugy a semmibol kitalaltak, hogy legyenek ilyen nagy fizetesek. Baratom ! Ezen a vilagon semmit nem ingyen adnak, ezt jegyezd meg jol. Ahhoz, hogy a sajat orszagodba is ilyen jol elj, ehhez nem elszaladni kell innen, hanem ezt ki kell harcolni ! Na de ehhez batorsag es fokeppen osszetartas, SZOLIDARITAS szuksegeltetik. Ugyanugy mint a jarvany megfekezesehez is !

  • User
    Dátum: 2020. március 13., 13:04
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Hol van itt osszetartas?? Soha nm volt és nm is lessz a székely ember nm az a fajta nemzet aki ki áll magáért és a nemzetert. El futunk és elbujunk ha baj van és várunk másra hátha megoldjak hejettunk. Ez így van itthon is és külföldön is. Nm tartunk össze. Mindig a saját joletunket nézzük nm segítünk másokon. Nm lessz ez a székely nemzet soh osszetarto ez itt a baj. Most is márkák egymást a segítség hejett.