Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kormoránokra panaszkodtak

Kormoránokra panaszkodtak Kovászna megye

Sepsiszentgyörgyi halászok keresték fel szerkesztőségünket, és arra panaszkodtak, hogy a kormoránok miatt egyre több „szétcsipkedett” halat találnak az Olt vizében. Utánajártunk, és kiderült, hogy a Kovászna megyei környezetvédelmi hivatalhoz is számos hasonló panasz futott be.

Hirdetés
Hirdetés

Gheorghe Neagu, a környezetvédelmi hivatal vezetőjének elmondása szerint a megye több területéről érkeznek ilyen kifogások, halastavak tulajdonosai is jelezték már a károkat.
– A kormoránok védett madarak, nincs amit tenni – összegzett.

Kelemen László, a sepsiszentgyörgyi Rara Avis Madártani Egyesület elnöke lapunknak elmondta, hogy a környezetvédelmi szakemberek, madárvédők és a halászok, halastavak tulajdonosai közötti párbeszédre lenne szükség, hiszen mindenre lehet megoldást találni, ám ilyen esetekben sajnos a párbeszédet nehezíti, hogy a panaszosok inkább a károkat, és nem a madarak életét tartják fontosnak.

– Korábban a gyurgyalagok védelmére kelve, a méhészekkel próbáltunk szót érteni, de mindhiába, csak vitákba ütköztünk. A gólyák esetében is akadnak kifogások, egyesek azt neheztelik, hogy a gólyák sokat piszkítanak, de az ilyenek ritkábbak: a gólyák számos gyermekkori történetünkben, mesékben szerepelnek, így jobban a szívünkhöz nőttek. A kormoránok nálunk tájidegen madarak: Háromszéken még 2005 környékén kaptam lencsevégre kormoránt, akkor nagy szenzáció volt, azóta látványosan terjeszkedtek – részletezte Kelemen, elismerve, hogy egy kormorán naponta akár 3-4 kilogramm halat is megeszik, ehhez társul, hogy a kormoránok tömegesen jelennek meg a tavakon, folyók csendesebb medreiben. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. március 9., 8:48
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Romaniaban majdnem minden faj vedett, medve,kormoran, roma.
    Nem szabad hozzuk nyulni a medve meg is ehet, a kormoran megeszi a halainkat es a romak szocialis segelyen elnek stb.
    Ezeket meg lehetne sorolni tovabb.
    Arra kellene megoldast talalni hogy a medve ne jojjon be az udvarunkra es randk tamadjon minel hamarabb, a kormoran ne egye ki a sajat halastavainkbol az altalunk telepitett halainkat es a romaknak munkat es nem penszt kellene adni hogy dolgozanak.
    Itt mivel minden forditva van – igy allunk ma.

    • User
      Dátum: 2021. március 9., 12:56
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Így helyes:
      Romániában majdnem minden faj védett, medve, kormorán, roma.
      Nem szabad hozzájuk nyúlni, a medve meg is ehet, a kormorán megeszi a halainkat és a romák szociális segélyen élnek, stb.
      Ezeket még lehetne sorolni tovább.
      Arra kellene megoldást találni, hogy a medve ne jőjjön be az udvarunkra és ránk támadjon, minél hamarabb, a kormorán ne egye ki a saját halastavainkból az általunk telepített halainkat és a romáknak munkát és nem pénzt kellene adni, hogy dolgozzanak.
      Itt mivel minden fordítva van, így állunk ma.

      A kormoránokat el lehet „hessegtetni” a halastavakról, sőt alkalmazhat néhány romát, hogy őrizze a halastavát, két legyet csap egyszerre! De minek, oldja meg más az én bajaimat is.
      A medvékkel is egyszerűbb lenne mint, ahogyan lefestik, de senki nem mer, nem akar vagy nem tud a megoldások keresésével foglalkozni, így hát marad a káosz, mert a zavarosban jó halászni.

    • User
      Dátum: 2021. március 9., 12:00
      ÉRTÉKELÉS: 4

      A halainkat? Ejsze mi szültük őket. Ilyen a természet, egyik eszi a másikat. Amikor az ember beavatkozik, általában csak rosszabbul sül el.