Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kitiltják a nagyobb járműveket Kézdiről

Kitiltják a nagyobb járműveket Kézdiről Kovászna megye

Más városokhoz hasonlóan, Kézdivásárhelyen is kitiltják a haszongépjárműveket és a nagyobb személyszállító autókat a tömbháznegyedekből. Az intézkedés 18 és reggel 6 óra között lesz érvényben.

Hirdetés
Hirdetés

Rengeteg az autó Kézdivásárhelyen, és főleg a tömbház-negyedekben lassan képtelenség szabad megállóhelyet találni. Ennek egyik oka, hogy számos olyan három és fél, illetve hét és fél tonnás cégautó is a lakóövezetekben állomásozik, amelyek sok helyet foglalnak. Más városokhoz hasonlóan, ennek felszámolására tesz most kísérletet a kézdivásárhelyi önkormányzat, behatárolva azt az időszakot, amikor ezek a járművek büntetés nélkül parkolhatnak – ennek érdekében módosították 2014/57-es és a 2019/4-es helyi határozatokat, amelyeket konyhanyelven nevezhetünk parkolási szabályzatnak is.

Dr. Szilveszter Szabolcs alpolgármestertől megtudtuk: az után hozták meg ezt a kényszerdöntést, hogy kiderült: Kézdivásárhelyen egy autóra 0,4 parkolóhely jut, vagy­is két és fél autóra egy hely. Az önkormányzat lehetőségei korlátozottak: a zsúfolt városszerkezet nem teszi lehetővé több parkoló létesítését, hiszen az a zöldövezetek további felszámolásához vezetne, és abból is kevés van. Így valamivel korlátozni kell, hogy a nagyobb méretű járművek is a tömbház-zónában parkoljanak, és itt a 8+1 személy fölötti utasszállítókra, illetve a 3,5 tonnánál nehezebb járművekre gondolnak, amelyek akár 2-3 helyet is elfoglalnak. Bérelt parkolóhelyen is csak abban az esetben állomásozhat 3,5 tonnánál nehezebb személyautó, ha befér a kijelölt helyre, ami nagyjából 5 X 2,5 métert jelent.

A szabálytalanul parkoló járművek ellenőrzésével a helyi rendőrség lesz megbízva, akik először csak figyelmeztetni fognak, utána pedig pénzbírságot rónak ki. A járművek elhelyezése képezte gond kapcsán az alpolgármester elmondta: úgy látja, hogy azok egy része a Gyárak utcájának a szélén tudna állomásozni az említett időszakban, de rengeteg az olyan céges autó is, amelyeket a vállalkozások telephelyén lehetne hagyni.

Keresztes Évától, a városháza helyi adó- és illetékosztályának a vezetőjétől kikértük a céhes városban nyilvántartásba vett járművek statisztikáját. Kiderült, hogy magánszemélyek tulajdonában 8804 van a városban, ebből 3951 a maximum 1600 köbcentis motorral felszerelt járművek száma, a többi afölött van. Cégek tulajdonában további 1913 jármű van, ide tartoznak természetesen az utánfutók, pótkocsik, traktorok, erőgépek stb. Vagyis Kézdivásárhelyen a két kategória birtokában lévő járművek száma összesítve 10.717, de ez nem tartalmazza a más megyében vagy országban bejegyzett autókat, amiből szintén elég sok akad.

Ha figyelembe vesszük, hogy a város lakossága kb. 18 ezer, akkor egy egyszerű osztással az is kiderül, hogy csak a helyi pénzügy nyilvántartása szerint is 1,67 lakosra jut egy jármű, ezzel pedig jóval az országos átlag fölött szerepel a mezőváros, hiszen Romániában 8,2 millió körül van a bejegyzett gépkocsik száma, ami 2,2-es arányt eredményez. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. február 9., 8:41
    ÉRTÉKELÉS: 16

    Igen de rengeteg az elhagyott autó is hónapok óta nem mozognak lásd a csavargyar előtti parkirozoban a fehér cliot a lenart optika háta mögött a kis fiat. Ez amit minden nap látok hol a helyi rendőrség?

  • User
    Dátum: 2021. február 9., 8:33
    ÉRTÉKELÉS: 17

    Olyan is van a gazasoknal, akinek az udvaran garazs van, es megis 3 autojat az ut szelen tartja, ellehetlenitve masokat. ehhez persze joerzes kellene, de az ez esetben nincs

  • User
    Dátum: 2021. február 9., 11:49
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Igy helyes,meg a garazsok elott is parkolnak, azokra is figyelmet kellene forditani es nem az a felelet a helyi rendorseg reszerol:”hogy sajnos meghaladja a hataskorunket es nem erdekel”.

    • User
      Dátum: 2021. február 9., 15:37
      ÉRTÉKELÉS: 7

      A szabályokat nem kell betartani, csak azután, hogy figyelmeztettek? Már nehogy ne tudnák, hol szabad és hol nem szabad parkolni. Jól tudják, csak nem érdekli őket, mint ahogy pár évvel ezelőtt a szentgyörgyi Colan iskola előtti járdán tapasztaltam, egy oda háttal felparkoló autó majdnem elütött, utána meg ők álltak az erdő felől, hogy ez Románia, ott parkol ahol akar. Magyar, középkorú házaspár. Ugyanígy tudja az összes ember, aki járdára, átjáróra, utcasarokra parkol.

  • User
    Dátum: 2021. február 9., 14:32
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Körbejárás helyett, ami eléjük kerül. Minek építették a főút mellé a kikerülőt, hogy megóvják a központot. Nos, a térképeken a főút még mindig a központon megy át. Mit óvnak meg abból, ami ma – holnap leomlik, a sok rázkódástól.

  • User
    Dátum: 2021. február 9., 19:20
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Kezdin a ;gorek; idaig is ott alltak meg ahol akartak es ez ezutan se fog valtozni.Pl a birosag elott hetekig parkolt egy 30 tonnas ejszaka ,masok a jardara vagy eppen az atjarora allitsak a ;gypet;,vagy a Vagohid utcaba egyik felen nem szabad megallani -megoldas-allnak a masik felen.

  • User
    Dátum: 2021. február 9., 21:01
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Ha ez a torveny eletbe lep
    .nyugodtan lehet jonni a korcsolya pajaval szembe nezelodni.Van ott aruszallito..2-3..kisbusz autoszallito trajlerel. Tehat ami szaj-szemnek ingere(alergiaja)…

  • User
    Dátum: 2021. február 9., 21:58
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Apropo Kezdi:az eggyik szolgaltato ceg nagy lendulettel ismet huzalok kilometereit,tonnait ,huzza varos szerte poznarol poznara.Lassan a napot nem lehet lattni a rengeteg 30 ev alatt kifeszitett ilyen -olyan huzaltol.Folse merul a kerdes hogy mennyit birnak a poznak?Egy jeges esso,nagyobb vihar es a varos napokra, hetekre villanyaram nelkul maradhat.Azon utcakba ahol mar a foldalatt vannak ezen vezetekek szamara es a villamosaram szamara a csovezet-legalabb ott-miert engedik a poznatol poznaig huzalozast??? Vagy az :onkormanyzatnak:ebbe sincs beleszollasa???Es miert hagyjak maguk utan minden poznanal a kissebb nagyobb fem-lemez hulladekot???Szemetelunk?Fizetunk!

  • User
    Dátum: 2021. február 9., 21:17
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Azért szeretném látni, hogy mi lenne, ha a céges dubások gondolnának egy merészet és nagyot, s egy hétig nem hordanának árut az üzleetekbe!

  • User
    Dátum: 2021. február 9., 22:23
    ÉRTÉKELÉS: 9

    A csavargyár előtti parkoló, sajnos az idő nagy részében kihasználatlan. Nem működik a gyár, nincs miért odamenni. Úgyhogy ha valaki ott tart egy kiskocsit, ami pillanatnyilag lerobbant, nem olyan szörnyű probléma, hiszen ha valaki ott akar megállni, meg tud tőle, mert van hely elég. A tömbházak közt probléma, mióta bérelt parkolási rendszer van. Hiába üres egy hely, mert ha épp a bérlője nincs otthon, üresen is foglalt. Ezt akarta a nép, hát kedves nép, tessék elviselni! A céges autóknak is kell hely valahol. Telephely? Nagyon sok kis cégnek tömbházlakásba van bejegyezve a székhelye. Telephelye nincs, egy furgonra épp futotta valahogy. Valahogy meg kell éljen a gazdája annak is. Hova vigye? Tiltás előtt talán lehetne biztosítani számukra valamilyen alternatívát. Sokszor láttam, hogy a polgármesteri hivatal néhány alkalmazottja hazaviszi a városházi autót. A tömbház körül hagyják valahol éjszakára. Nem duba, kisebb, de ezeknek valóban van telephelye. Miről beszélünk? Talán a városháza elöl járhatna a jó példával, ha már mástól ezt elvárja!

  • User
    Dátum: 2021. február 9., 22:54
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Nagyon jo otlet – de volna egy mas problema is ami nagyonn forro pont volna – a tombhazaknal hianyoznak szamok vagy van szam de nem mutatja a GPS valami okbol a multheten tortent a Szabadsag negyedbe kozel az Inkubatorhoz kozel – a Smurd gyors mento kereste a 18-as blokot es allot a mento kb 13 percet es az emberektol erdeklodtek a sofor, hogy mere talaljak meg – a 19-es szamu blok be jott a GPS-en de tovabb szunet nincsen 18-as blok hat igy a beteg szepen meghal ha igy mennek a dolgok – a masik problema – a Szabadsag utcaba – negyedbe nagyon sok az auto a mento nem tud be jonni mert nincsen lehetosege megterni (Szabadsag negyed ahol van az a nyomor tanya garzon) koszonheto valakiknek, hogy egyes emberek meg vasaroltak tobb lakreszt es azok a magan lakreszek ki vannak adva alberletve ojanoknak akik nem tartjak be a torvenyeket – hat roviden ennyi – koszonom akik el fogjak olvasni es segitenenek, hogy a lakok maguknak zeneljenek es ne a blok negyednek.

    • User
      Dátum: 2021. február 11., 12:23
      ÉRTÉKELÉS: 6

      Normális helyen nem volna probléma mélygarázs, vagy parkolóház építése. Van néhány régi kazánház, amelyet át lehetne erre a célra alakítani. De nálunk nincs az a városvezető aki vállalná. Egyszerűen lehetetlennek tartják. A meglévő dolgokkal sem tudnak gazdálkodni, egyik napról a másikra lesz lyuk az út közepén, és ahelyett, hogy betömnék, fenyőágat tűznek bele. Ilyen körülmények között jogos, hogy viccnek tartják még a felvetését is a mélygarázsok, parkolóházak építésének. Pedig, ha jól át van gondolva, annyira nem butaság. Csak felelős vezetőt kíván, ilyen pedig nincs nekünk.

    • User
      Dátum: 2021. július 1., 14:10
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Kezdd el te: csinálj magadnak mélygarázst! A blokk udvarára vagy allaja! A saját költségedre, ne az adófizetők pénzéből! No? Ugye, így már nem is olyan jó ötlet? Komolyra fordítva a szót: tegyük fel, hogy a városvezetés teljesen megbolondul és lakossági nyomásra rászánja magát és jó sok pénzért elkezd földalatti parkolókat építeni. Ennek első számú hozadéka: évekig tartó építkezés és felfordulás a városban. Forgalomelterelések, gödrök, likak, bolinderek, exkavátorok, dömperek lépten-nyomon. Por, sár, várakozások, fogak csikorgatása. És jó ideig a meglevőknél is kevesebb parkolóhely. Aztán, ha készen van, nem fog tetszeni, mert túl messze van, mert felveszi a víz, mert hideg, mert meleg, mert huzatos, mert levegőtlen, mert behull a hó, mert jegesedik, mert sötét vagy mert nincsen ablaka!

    • User
      Dátum: 2021. július 2., 0:35
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Nem a mélygarázs ötlete a rossz, hanem a kivitelezés gyenge nálunk, bármiről legyen szó. Elég megnézni a Bem utca (oroszfalvi út) „modernizálásának” ütemét. Ha ilyen tempóban építenek, az a csoda, ha egyáltalán valamikor elkészül valami. És még uszodáról álmodnak a „vezéreink”. Lesz talán olyan is, de addig a huszonéves generáció nagyapókorba kerül. Valamikor a főtéren volt egy központi vécé, ami föld alatt volt. Aztán valamelyik vezér úgy gondolta, hogy egyszerűbb ha betömik, mert így nem kell karbantartani. Meg sem kísérelték, mondván, hogy túl drága. Pedig nem butaság a föld alá vinni dolgokat, de ahhoz építészek kellenek, nem ilyen „oroszfalvi dolgozók”. És igazi vezetők, akik nem csak azon gondolkoznak, hogy hogyan mentsék át hatalmukat a következő ciklusra.

  • User
    Dátum: 2021. július 3., 10:57
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Az uszoda helyett jobb lett volna Fortyogóval valamit kezdeni!!!! Lassan a muzi sorsára jut, lenyúlja 1 jöttment! Az oroszfalvi utat mostanáig néztük, a sánc a boss szerint jól haladt, majd stagnálásba lépett! Az év elején azt mondták, hogy júliusban új aszfaltszőnyeg😉 kerül! Az az 1000 kátyú betömése megoldotta a problémát?! Egész évben kerülgettük a Kovács autópark előtt azt az irdatlan nagy gödröt! Még meddig?! A vasuti átjárót is igazgatták, de még mindig helyet cserél az ember 20 km/ óránál!!!!