Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kézdivásárhelyen megéri parkolóbérletet vásárolni

Kézdivásárhelyen megéri parkolóbérletet vásárolni Kovászna megye

Év eleje óta kilenc új, korszerű parkolóautomatát helyeztek ki Kézdivásárhely központjába és szerdától újabb utcákba vezették be a fizetéses parkolást. Az említettek mellett a közelmúltban a parkolási díj is drágult a céhes városban. Kérdéseinket Szilveszter Szabolcs alpolgármesternek tettük fel.

Hirdetés
Hirdetés

„Kilenc új, egyebek mellett kártyaolvasóval is ellátott parkolóautomatát helyeztünk ki a város központi övezetében, a régieket a Fenyves és a Purczell János utcákban szereltük fel, amelyekben egy 2022-ben elfogadott határozat szerint március 1-jétől fizetőssé vált a parkolás” – osztotta meg lapunkkal Szilveszter Szabolcs, a céhes város alpolgármestere.

Az új automatáknál bankkártyás fizetésre is van lehetőség, tette hozzá. Ezek felszerelésük óta fejfájást okoztak a lakosságnak, ugyanis, amennyiben készpénz-fizetés esetén nem kerek összeget helyeztek azokba, nem bocsátották ki a kifizetést igazoló nyugtát. „Gond volt a programozással, azonban orvosolják a problémát, a központban már több parkolóautomata megfelelően működik” – hangsúlyozta az elöljáró.

A közelmúltban Kézdivásárhely központjában 4, a város többi részén 3 lejre emelkedett egy órai parkolási díj, ezért a helyieknek az alpolgármester okfejtése értelmében érdemes bérletet váltaniuk. „Figyelembe véve, hogy a fizetéses parkolás hétköznap, naponta 8 órát érvényes, napi bérlet (20 lej – szerk.) esetén 2,50 lejbe, havi bérlet (50 lej) esetén 30 baniba, éves bérlet (350 lej) esetén mindössze 13 baniba kerül egy óra parkolás attól függetlenül, hogy a városközpontban vagy más övezetben vagyunk” – részletezte Szilveszter.

Fotó: Kézdivásárhely Önkormányzata / Facebook

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. március 1., 14:23
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Lassan kibirhrtatlan,ez a sok adoztatás,bérletfizetés még megmagyarázzák a végén,hogy gazdaságos,talán a gépkocsitulajdonosokat szolgálja.

  • User
    Dátum: 2023. március 1., 19:26
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Gozotok sincs egy varovezeteshez!
    Csak foutak, parkolok, sehol egy setaloutca, minden valamire valo varosban a park elott setaloutca van mar! Meg a legvadabb roman kisvarosokban is. Ugy lehet visszafogni az autokat! Csak nem ez a ti erdeketek!
    Ezzel a posztkomunista agyatokkal csak adoztatni tudtok, es szet….i ezt a varost amit egy ekszerre lehetett volna valtoztatni. Csak nem igy, nepotizmussal.
    Mentek ti a …, de lehet hamarabb mi innen.
    Majd meglassuk kitol lopjatok a penzt, ha nem marad senki.

  • User
    Dátum: 2023. március 1., 19:38
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Vizállók- e az automaták?! Annyi kátyú van Kézdin, hogy lassan nem lehet közlekedni és lepriccolják az autók🤣
    Ha valaki a központ környékén akar autózni, csak lassan tegye pl az Iskola utcában, Kanta fele,a posta- Józsiás park fele vezető szakaszon, mert ott annyira kátyús az ut, hogy „inteligens” olajcsere is megtörténhet!
    Ez a vezetés csapnivaló!!!
    Hajrá rabló banda! Csak a halottak szavazataival nyerhettek egy újabb mandátumot!!!!

  • User
    Dátum: 2023. március 1., 22:40
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Ez a legkönnyebb pénz szerzési lehetőség Kezdin….
    De ahogy ki néz a város, ott a sok üres ipari park stb, de a lényeg hogy adó, adó hátán legyen, meg fizessen az ember. Nem tudom mikor jön meg az emberiseg esze, hogy mennyire „kizsákmányolják” sunyiba és szépen le vázolják hitelesen, hogy miért kell ennyit, annyit fizetni s a végén még el is hisszük nekik.

  • User
    Dátum: 2023. március 1., 23:06
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Egyebet is tudtok ? Mondjuk mikor volt olyan hogy Kezdivasarhelyen jol fizeto munkahelyet teremtettetek?A nektek csak az adoemelés! parkolo ovezet bovitese megy !Roman szo jutott eszembe DEMISIA:)

    • User
      Dátum: 2023. március 3., 2:08
      ÉRTÉKELÉS: 13

      Nagyot teved! Bukarestben vagyok, 2 orara 4,55 euro + afa a parkolas. Atszamitva orankent 13,26 lej.

      Az azonban holt biztos, hogy Kezdin 1 banit sem lenne szabad addig kerni parkolasra, amig a parkolt autoink mellett oly annyira katyusak az utak, hogy tiszta autom sarban furdik, ha pl elhagyom egy parkoloban.
      Nem melto ez a varoshoz, az udvarterek hugyszaguak, a varosi utmenti kukakat pentek reggeltol senki nem uriti ki hetfo delig (jobb esetben), a zoldovezetek urulekkel teliek, a Jozsiaspark ferto telep, az utcakon kopedekek, csikkek, szemet, az udvarterekben egyaltalan nem soprogetnek, nem fertotlenitenek, nem rovartalanitanak, nem gyomirtoznak pedig azok is tele vannak mindenfele szemettel, porral, gyommal, rovarokkal, fertovel es virussal.
      Aztan az udvarterek kornyeke valos roncstelepek, tessenek megindulni es az elhagyott, lerobbant ocskavasakat eltavolitatni.
      Nem lehet kozlekedni, az uttestrol rafordulni az udvarterekre ugyanis mindket oldalan parkolo autok vagy roncsok vannak, egyes udvarterekben pedig elzart forgalom, elhagyott autok, roncsok.
      Csak vegig kell setalni az utakon es lomtalanitani a mocskot, ezzel is helyek urulnek meg es a kornyezet is tisztabb lesz!
      Kimondottan nem lehet kozlekedni a Helytelen parkolas es elhagyott roncsok miatt a Korosi Cs S utcaban, az Iskola utcaban es az oket korul vevo udvarterekben, atszelo utakon (Varga Katalin, Keresztes Mate, Raczok, stb).

  • User
    Dátum: 2023. március 2., 8:11
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Parkolni, bérletet váltani megéri. Azt most nem mondta, de autóadót fizetni is megéri. Hurrá! Pont ezért van az autó, hogy parkoljunk és béreljünk. Oda mikor érünk el, hogy járni is megéri sima, gödörmentes utakon?

  • User
    Dátum: 2023. március 2., 9:44
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Ezzel csak meg jobban ellehetetlenitik a kozeli, nem fizeteses utcakban valo forgalmat.
    Ezekben az utcakban, ahol ket auto el kene kozlekedjen egymassal szembe, sokszor egy is alig fer el a parkolo autok miatt. Ezekben az utcakban mar mindjart nem csak autoval, hanem gyalogosan sem lehet kozlekedni. Nem beszelve arrol, hogy az ember a sajat hazat nem tudja megkozeliteni.
    Az egesz fizeteses parkolot meg kene szuntetni a varosban. Vagy azonmod, hogy vegre felebrednenek a varosatyak, hogy ne nyuzzak jobban a nepet, vagy ugy, hogy kerulne egy okos-bolond, aki az egesszet kiuttetne a helyebol.
    A nehany fomufti fizet a tanacs elotti parkolohelyekert?

  • User
    Dátum: 2023. március 2., 11:24
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Kezivasarhelyiek csak kerdem meg meddig turjuk ezt a rablast ami itt vegbe megy, a parkolas ara emelkedik es ezzel parhuzamosan az utak allapota csapnivalo, hova lesz a sok penz amit az automatak keresnek, na erre valaszoljanak a polgarmester urak!

  • User
    Dátum: 2023. március 7., 22:15
    ÉRTÉKELÉS: 5

    A kazar maffia szedi a penzt egy olyan parkoloert amit nemhogy nem ok epitettek, hanem meg karbantartast sem vegeztek rajta soha ! Ez ugyanolyan mintha az utcadat sorompoval elzarnad es az arra haladokat 5 lejert engedned az utcadon athaladni. Termeszetesen te a bortonbe kerulnel ezert, a kazar maffia az nem kerul oda, mert nekuk szabad, hiszen ok a sajat rablasukat torvenyerejuve tettek ! Ok maguk a „torveny” !

  • User
    Dátum: 2023. március 8., 21:19
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Ezt nevezik evalucionak , az ido nem al meg , tudom mindenki ki osztja a velemenyet , ROMANIABA A NAGYB VASOSOKBA VAN CSAK JOB MEGELHETOSEG , olyan mind KEZDIVASARHELY csak lasan TURISTA varos lesz , EN MAR 11 eve NEMETOSZAGBAN VAGYOK , SAJNOS EZ A VALOSAG ; BIZTOS LESZNEK AKKIK EZT MASKEP FOGJAK LATNI ; DE HA NEM MEGY VALAMI NEM KEL EROLTETNI , VALTOZTANI MINDIG LEHET .

  • User
    Dátum: 2023. március 9., 9:38
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Népnyúzásból jeles. A Schwab-féle tervet végre kell hajtani. Nem kell saját autó mert lassan megfizethetetlen lesz. Érdekes hogy minden választott a választók ellen kezd dolgozni, tehát más a főnök. A választás csak felesleges pénzkidobás.