Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kézdivásárhely Tusványos origója

Kézdivásárhely Tusványos origója Kovászna megye

Kézdivásárhelyen, egy házibuli alkalmával szervezték, Bálványoson tartották, majd Tusnádfürdőre költöztették az idén harmincéves Tusványosi Szabadegyetemet, Közép-Kelet-Európa máig legegyedülállóbb, immár fesztiváljellegű előadásokkal tarkított rendezvényét. Tegnap a Jazz Bisztróban az alapítók találkoztak és elevenítették fel a három évtizeddel ezelőtti történéseket.

A találkozót az RMDSZ háromszéki szervezete hozta tető alá, így a beszélgetés moderátorának a szerepét Tamás Sándor, a politikai tömörülés megyei elnöke vállalta. Ő kérte szólásra Németh Zsoltot, a magyar Országgyűlés képviselőjét, külügyi bizottságának elnökét, David Campanale brit újságírót, Sántha Attila költőt, Török Sándor volt polgármestert, a forradalom után megalakuló MADISZ elnökét, dr. Szabó Miklós budapesti orvost, valamint a fiatal társaságot akkoriban felkaroló Jakabos Csabát, a csavargyár volt igazgatóját. Ifj. Deme László objektív okok miatt nem tudott jelen lenni.

Tamás Sándor elöljáróban felolvasta azt a nyilatkozatot, amit Nagy-Britannia, Magyarország és Románia fiatal demokratái 1989-ben megszövegeztek, majd a harmincadik évfordulóra való tekintettel a Jazz Bisztróban megjelentek is szignózták a Tiszta lappal – Fidesz a magyar politikában című ív 1991-ben megjelent másolatát, ami a születésnapi találkozóra emlékeztet majd. Ezt követően a nosztalgiázásé volt a főszerep, az egyenként felszólaló alapító tagok, a szabadegyetem születésénél bábáskodók idézték fel annak történetének kezdeteit.

Hirdetés
Hirdetés

Németh Zsolt elmondta: a Vigadóban találkoztak, utána Jakabos Csabának köszönhetően vendégeskedtek, házibuli volt Sántha Attilánál, majd egy lánylakáson kötöttek ki. Mindeközben vetődött fel a szabadegyetem ötlete, amit aztán a megvalósítás is követett, 1997-ig voltak Bálványoson.

A felszólalók személyes élményeiket mondták el a bisztrót zsúfolásig töltő hallgatóságnak, majd rövid közönségbeszélgetés következett. A helyszínt felajánló Hegedüs Ferenc vállalkozó a találkozó végén Kosztándi Katalin egy festményével ajándékozta meg Németh Zsoltot. A külügyi bizottság elnöke „Találkozunk Tusványoson!” meghívással köszönt el a jelenlevőktől.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. július 24., 9:32
    ÉRTÉKELÉS: 19

    „Egy hazibulival kezdodott…” Hat igen…,akkor meg minden erdelyi magyar bizott az RMDSZ-be es remenykedett, hogy ime ez lessz az a part, mely elhozza nekunk az autonomiat, a tiszteletet, hogy nem leszunk masodrangu allampolgarok es a joletet amelyrol mindannyian almodtunk. Csak sajnos az evek teltevel bebizonyosodott, hogy ez nem igy van, mert az idok mulasaval az RMDSZ-bol UDMR lett es a szep almok es remenyek szertefoszlottak. Ja, es meg valami. Akkor,a kezdetek kezdeten,meg nem volt ennyi pajszos meg szabadkomuves az RMDSZ tagjai kozt mint a mai „szep” idokben. Egyebkent Torok Sandor,egy egyszeru munkascsalad fia,sokkal jobban vezette a varost mint elodei es az utana kovetkezok,akik szinten RMDSZ-esek voltak egy kivetelevel.

  • User
    Dátum: 2019. július 27., 19:39
    ÉRTÉKELÉS: -5

    Isten áldja meg őket,jó gondolat volt,további sok ,termékeny éveket kívánok a nemzet ,haza megerősödésére és Isten dicsőségére!