Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kézdiszéki közösségépítők munkáját ismerték el

Kézdiszéki közösségépítők munkáját ismerték el Kovászna megye

Hatodik alkalommal díjazta a közösség jeles tagjait a Tegyünk Kézdiszékért Tömörülés. A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ nagytermében megtartott keddi gálaesten öt személy munkásságát ismerték el.

Hirdetés
Hirdetés

A megjelenteket az est házigazdája, Józsa Irén nyugalmazott magyartanár köszöntötte. Bevezetőjében elmondta, a rendezvényen a vállalt feladatokat teljesítőket köszöntik.

Az est házigazdája Józsa Irén nyugalmazott magyartanár volt. Fotó: Tuchiluș Alex

„Díjazzuk közösségünk azon tagjait, akik az elmúlt években önzetlenül, becsülettel, alázattal tettek Kézdiszékért, annak polgáraiért. Olyan személyekre hívjuk fel a figyelmet, akik nem várnak anyagi jutalmat, ott vannak, ahol segíteni lehet és kell, akiknek becsülettel végzett munkáját természetesnek vesszük, hiszen ez a jellemző rájuk. Dicséretet, tekintélyt érdemelnek mindannyiunk részéről, hisz méltó, hogy tisztesség adassék a közért tevékenykedőknek” – hangsúlyozta.

Akik a zene és a tánc szeretetére nevelik a gyerekeket

Elsőként a Tanulók Klubja fúvószenekarának karmesterét, Gyergyai Barnát, és a mazsoretteket irányító Kis Katalint díjazták, akik immár három évtizede nevelik, tanítják és ismertetik a zene és tánc szépségével Kézdivásárhely és környéke apraját-nagyját. Tevékenységükkel pótolhatatlanul hozzájárultak a kézdiszéki gyerekek és ifjak szép iránti érzékének fejlesztéséhez – hangzott el.

Kis Katalin, a mazsorettek irányítója. Fotó: Tuchiluș Alex

„Kati néni és Barni bácsi – ahogy jelenlegi és volt tanítványai is nevezik őket – nagyot alkotott: egy erős, magabiztos csapatot, aki szereti és értékeli a szépet, ahol a gyermekek és az ifjak építő módon tölthetik el a szabadidejüket, ahol nem csak tanulhatnak, hanem fejlődhetnek is” – méltatta munkásságukat Gál Eszter ügyvéd, aki több mint egy évtizedig volt a csapat tagja. Ezt követően ismertette a Tanulók Klubja történetét és fontosabb eredményeit.

Gyergyai Barna karmester. Fotó: Tuchiluș Alex

„A 31 év alatt nem csináltunk mást, mint végeztük a dolgunkat. Köszönet a szülőknek, a tanárkollégáknak és támogatóinknak, akik a munkánkat segítették” – mondta a díj átvétele után Kis Katalin. „Köszönjük szépen a civil szervezetnek, hogy ránk gondoltak, és reméljük, hogy megérdemeljük. Ezen fogunk dolgozni a következő években is – tette hozzá Gyergyai Barna.

Aki országosan elismert gokartpályát és sikeres vállalkozást épített

A díjazottak sorában Ștefan Lucian vállalkozó következett, aki fiatalon került Kézdivásárhelyre, és már negyven éve a közösség fontos, hasznos tagja. Ipari tevékenységet folytat, több mint kétszáz munkahelyet biztosít a kézdiszékieknek, ugyanakkor az ország legjobb gokartpályáját hozta létre, rangos versenyeknek helyet biztosítva.

Ștefan Lucian vállalkozó. Fotó: Tuchiluș Alex

A munkásságát ismertető Jakabos Csaba mérnök felidézte, Sțefan Lucian 1985-ban kezdte meg a fortyogófürdői gokartpálya építését, a csavargyár munkásainak bevonásával. Az 1140 méter hosszú pálya 1988-ban készült el, 1989 nyarán nemzetközi versennyel avatták fel, amelyet a megyei szervek is jóváhagytak. „1991-ben megalapította a Skat-Kart céget, és ügyes gazdasági politikával, kihasználva a szerény lehetőségeket és az ébredező kereskedelmi hiányok okozta megrendeléseket, sikerült felfuttatnia ipari tevékenységét” – mondta Jakabos Csaba.

„Köszönöm, hogy értékelik kézdivásárhelyi munkámat. Tudniuk kell, hogy az ötletek és a kitartás mellett szükség van családra, csapatra és a közösségre is. Nélkülük nem sikerülhet” – fogalmazott a díjazott.

Aki több mint öt évtizede gyógyítja fáradhatatlanul a betegeket

A következő díjat Szabó László családorvos vehette át, aki ötvenhárom éve gyógyít Bereckben, Kézdimartonosban és Ojtozban. „Átlag fölötti szakmai felkészültsége, érzéke, tudásszintje, hozzáállása és műveltsége lehetővé tette volna ugyan az innen való továbblépést, ő azonban hűséges maradt Gábor Áron szülőfalujához” – hangzott el a díjazott bemutatásában.

Dr. Szabó László orvos. Fotó: Tuchiluș Alex

A díjazott tevékenységét Bedő Zoltán, a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének elnöke méltatta, aki felidézte, a marosvásárhelyi születésű orvos 1971-ben, saját kérésére került Bereckbe, ahol komoly kihívásokkal szembesült. „Túlterheltsége ellenére, nemcsak a rendelőben fogadta az ellátásra szorulókat, hanem programon kívül az otthonában is, szükség esetén pedig házhoz ment. Évszaktól és óraállástól függetlenül, hóviharban és nyári kánikulában, éjjel és nappal egyaránt a betegek rendelkezésére állt. Türelmesen meghallgatta a panaszokat és mindenkihez volt egy kedves szava” – emelte ki Bedő Zoltán.

„Olyan méltatást hallhattunk, ami meghatott. Köszönök szépen mindent, különösen ezt az ünnepi alkalmat, ami itt, nekünk szólt” – fogalmazott köszönőbeszédében Szabó László.

Aki őrzi és továbbadja az évszázados hagyományokat

Végezetül Szőke Tibor haralyi kádármester is elismerésben részesült. „Keze alatt tölgy-, bükk-, fenyő-, akác-, eper-, cseresznye-, körte- és szilvafa alakul egyedi edényformává. A hagyományos edénytípusok készítése mellett a legújabb igényeket is követi, így a jelen műanyag uralta világában a természetes értékekre, az ökológiai tisztaságra teremt fogyasztói igényt” – mutatta be a díjazottat Józsa Irén.

Szőke Tibor kádár. Fotó: Tuchiluș Alex

Kinda István néprajzkutató a díjazott méltatása során kiemelte, Szőke Tibor évszázados hagyományokba nevelődött, s ezzel az örökséggel napjainkig igyekszik jó gazda módjára sáfárkodni. „Ismertsége nem véletlen vagy magától értetődő: online jelenléttel, helyi, országos és nemzetközi vásárokon bemutatókat vállalva hirdeti a szakma becsületét, a székely találékonyságot, és hívja fel a figyelmet térségünk értékeire, a székelyföldi turizmusban rejlő lehetőségekre” – hangzott el a laudációban.

„Most hazatértem. Voltam Bukarestben, voltam Marosvásárhelyen, és most vagyok Kézdivásárhelyen” – utalt vissza Szőke Tibor a 2019-ben neki odaítélt Elő Örökség díjra, illetve a tavaly átvett Orbán Balázs-díjra.

A díjazottak és méltatóik a Tegyünk Kézdiszékért Tömörülés tagjainak körében. Fotó: Tuchiluș Alex(

A díjazottak oklevelet, emlékplakettet és virágcsokrot kaptak, amelyeket a Tegyünk Kézdiszékért Tömörülés tagjai adtak át. A rendezvény hangulatát művészeti produkciók fokozták, a Tanulók Klubja diákjai tánckoreográfiát, illetve komolyzenei darabokat mutattak be, Ruszka Sándor és Demeter Elemér pedig megzenésített verseket adott elő.

Fotó: Tuchiluș Alex

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás