Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jó utakon Csernáton

Jó utakon Csernáton Kovászna megye

Csernátonban a közelmúltban új játszóteret adtak használatba, megrongálódott útszakaszt foltoztak, és hosszú idő után a települést Torjával összekötő út korszerűsítésével is végeztek. A részletekbe Rákosi Árpád polgármester avatta be lapunkat.

Hirdetés
Hirdetés

„A nyár folyamán 48 ezer lejből építettünk Alsócsernátonban új játszóteret a régi helyére. Az összeg nagyobb részét a helyi önkormányzat biztosította, ám a megyei tanács résztámogatása nagy segítséget jelentett” – osztotta meg lapunkkal Rákosi Árpád. A közelmúltban a 4-es számú községi főúton is kátyúztak. „A még garanciában levő úttesten keletkezett gödröket kijavították, beaszfaltozták a Kovászna Megyei Út és Híd Rt. alkalmazottai. A mezei utakat pedig útgyaluval elegyengettük az őszi betakarítási munkálatok könnyebbé tétele céljából” – sorolta az elöljáró.

Több mint két év után megtörtént a községet Torjával összekötő, mintegy 4 kilométeres út felújítása. „A Septemberfest keretében Torján megtörtént a két települést összekötő út átadása. Még van egy kevés elvégzendő munka, mint az útburkolat-festés, illetve a közlekedési táblák kihelyezése, ám végre korszerű úton közlekedhetünk Torja irányába”– nyugtázta Rákosi.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. szeptember 20., 20:29
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Ez a fejlodes? 10000 euro a jatszoter kozben meg nyakig a sarban 🙂 Masrol hadd nebeszeljek szoval ha ez fejlodes akkor itt a vilagvege:)