Felhívás!

Intelligens villanyrendőröket szerelnek

Intelligens villanyrendőröket szerelnek Kovászna megye

Kézdivásárhely több pontján újabb villanyrendőröket szerelnek fel. Az első ilyen, intelligens jelzőlámpákat a Molnár Józsiás és a Dózsa György utcák kereszteződésénél üzemelik be.

Sokan nem értették, hogy a város miért különít el négyszázezer lejt két rend szemafor beszerzésére, így a kézdivásárhelyi önkormányzat honlapján is rengeteg bírálat született emiatt. A berendezések viszont különlegesek, és több településen nagyon jónak bizonyultak, ugyanis a forgalom függvényében váltanak pirosra vagy zöldre.

Molnár Cornel felügyelő, a városgazdálkodási osztály vezetője érdeklődésünkre elmondta: előzetes mérések alapján döntöttek úgy, hogy ilyen lámpákat szerelnek fel, és két helyen, az ún. Tükröknél, illetve az Ady Endre és a Torjai út kereszteződésénél vigyázzák a forgalmat. A Dózsa György és a Molnár Józsiás utcában is a kereszteződéstől számítva hatvan méteren felszámolják a parkírozást, így tilos lesz megállni, ugyanis letérősávok lesznek és szenzorszigeteket alakítanak ki. Az érzékelők számolni fogják az autókat, és annak függvényében váltanak színt, hogy mekkora egy adott irányból a forgalom.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások