Ingyen telken is nehéz építeni

Ingyen telken is nehéz építeni Kovászna megye

A múlt hónapokban újabb négy kérést iktattak a sepsiszentgyörgyi városházán a Borvíz utcai telkekre, amelyeket a Gyere haza program keretében hazatelepedő, vagy helybeli fiatal családoknak utal ki a város.

A legutóbbi tanácsülésen, amelyen már csak három igénylőről esett szó (közben egy visszalépett), egyikük, T. R. kérése pozitív elbírálást kapott, és már kiválasztotta a 281 négyzetméteres telket, amelyre egy ötszobás házat akar felhúzni.

Az építkezéshez az önkormányzat által biztosított típustervekből lehet választani. A fiatal családoknak a szerződéskötéskor bizonyítaniuk kell, hogy rendelkeznek a ház árának a 10%-ával, majd egy éven belül neki kell fogniuk az épület felhúzásának. A kettő-öt szobás házak értéke 55 és 112 ezer euró között mozog.

A városháza folyamatosan fogadja a kéréseket, de kevesen tartanak ki szándékuknál. Tavaly nyáron húsz igénylést hagyott jóvá a tanács, de amikor kiértesítették a jelentkezőket, csak nyolc jelzett vissza, aztán csak hat írt alá szerződést, és csak kettő fogott neki az építkezésnek. Jelenleg a Borvíz utcai tanácsi telken hat ház áll, amelyből három a hivatal által kiutalt szolgálati lakás, hármat építettek a Gyere haza-program keretében, kettő építése most van folyamatban.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások