Felhívás!

Igényelhetőek a szociális lakások

Igényelhetőek a szociális lakások Kovászna megye

Mint megírtuk, e hónap végéig, június 30-ig lehet letenni a szükséges iratokat, szociális lakásokat igényelni Sepsiszentgyörgyön. Eddig kevesebb mint 10 család nyújtott be megfelelő iratcsomót.

A rendkívüli állapot ideje alatt ugyan nem lehetett utcára tenni azokat a szociális lakásokba beköltözött személyeket, akik nem tartották az előírt feltételeket, illetve jelentős adósságokat halmoztak fel, ám hamarosan beindul a kilakoltatási folyamat.

– Újraindulnak a perek, és a végrehajtó segítségével megürülnek a lakások. Mintegy tíz lakásról beszélünk, de ez egy folyamat, ugyanis időközben is felgyűlnek a tartozások, továbbá a szabályzat szerint évente újraértékelődnek a bentlakók, és akik nem tartják be az együttélési szabályokat, rongálnak, azoknak nem hosszabbítjuk meg a szerződését – részletezte Sztakics Éva alpolgármester.

Tőle tudtuk meg, hogy főképp többgyermekes családok igénylik a szociális lakásokat Sepsiszentgyörgyön: nagyon sokan tettek le kérést, de nem voltak teljesek az iratcsomók (igazolások, nyilatkozatok hiányoztak); a kérelmezőket telefonon értesítették a hiányosságokról, ám sokan erre nem reagáltak, nem egészítették ki utólag a dossziéjukat, így lekerültek a lajstromról. Mostanig kevesebb, mint 10 kérelmező család dossziéját fogadták el.

– Kizárólag sepsiszentgyörgyi lakosok igényelhetnek szociális lakásokat a város területén, az iratcsomókat pedig a Közösségi Támogatási Igazgatóságnak az Erege utcai székhelyére (19-es szám) kell leadni a hónap végéig. Ugyanitt útbaigazítást is adnak az igénylőknek – összegzett az alpolgármester.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.