Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Időszakos útlezárás

Időszakos útlezárás Kovászna megye

Véget ért Sepsiszentgyörgyön az Ifjúság sétány Benedek Elek utca és Testvériség utca közötti szakaszának felújítása, az alapréteget lefektették, az említett szakaszt pedig megnyitották az autós forgalom előtt.

November 24-én adta át a polgármesteri hivatal az útjavítást végző vállalatnak az Ifjúság sétány második szakaszát, vagyis az elkövetkező időben a Benedek Elek utca és a Sajtó utca közötti szakasz felújítása következik. A munkálatok ideje alatt a sétány említett szakasza le lesz zárva, így sem közlekedni, sem parkolni nem lehet ezen a részen ami leginkább a Hófehérke Napközi Otthon munkatársait és óvodásainak családjait, valamint a környéken lakókat érinti. A Hófehérke-napközi udvarának 3 bejárata van, ebből az oldalsó kettőt is megnyitják a felújítási időszakban. Autóval a Sajtó utcából lehet megközelíteni az óvodát, vagy a Sajtó utca alsó végén, a napköziotthon bal oldalán, vagy a Sajtó utca felső végén a Múzsák sétányon keresztül, át az Egészség sétányon az óvoda jobb hátsó sarkához lehet érkezni.

Az útlezárás feloldása két tényezőtől függ leginkább: egyrészt az időjárás alakulásától, másrészt pedig a közművek állapotától az érintett szakaszon, ami az első ásások után fog kiderülni. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük