Felhívás!

Ideiglenesen aszfaltoztak

Ideiglenesen aszfaltoztak Kovászna megye

A tűkanyarokat még szélesíteni fogjuk a Hatodon – mondta Tamás Sándor megyetanácselnök Baróton azon a fórumon, ahol többek között az erdővidéki utak állapota is szóba került.

A fórumon megfogalmazott kritikák közül nem maradhatott ki a Hatodon átvezető, feljavítás alatt álló útszakasz, melyet illetően a résztvevők megjegyezték, hogy állapota nem megfelelő, a kanyarok dőlésszöge is inkább a centrifugális erőt segíti, mintsem az autósokat. Tamás Sándor elmondta, az útjavítás standard terv szerint zajlik, az alapozás után nem hagyták úgy az utat, mint ahogy a Brassó megyeiek csinálják Szászmagyarós fele, hanem egy első aszfaltréteget öntöttek rá. „Képzeljék el, ha úgy hagyjuk, térdig érő lenne a sár” – nyomatékosította, megjegyezve, hogy úgy véli, jól tették, amikor ezt a megoldást választották, nem pedig azt, amit a brassóiak.

Elhangzott, hogy a megye a sűrűsödő problémák ellenére idén végez a hatodi út javításával, igaz, Nagybaconban és Bibarcfalván a java még hátravan a munkálatoknak, hiszen a vezetékek lefektetése késleltette az aszfaltozást. Ha meglesz a Barót és a Málnásfürdő közötti út feljavítása, a megye egy 150 millió lejes beruházás végére tesz pontot. 

Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. március 10., 10:03
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Az erdovideki ut allapota KATASZROFALIS , csak az lenne a kerdesem hogy valaki felel arrol hogy a sok penz elkoltodott es az aszfalt az kataszrofa!!!

    • User
      Dátum: 2022. március 10., 22:25
      ÉRTÉKELÉS: 1

      Te olvasol, s nem érted. Egy kivitelezés alatt levő utat szidsz, hogy katasztrofális. Ez olyan, mintha az épülőfélben levő ház építőit szidnád, hogy nincs teteje. Szerintem a szidalmazással várj addig, míg elkészül. S ha akkor nem jó, akkor ahogy a csövön kifér értetted-e… De addig te tűnsz túl okosnak.

  • User
    Dátum: 2022. március 10., 22:38
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Mikor az újságíró elmegy a Tortoma Önképzőkörre s azt hiszi lakossági fórumon van. Volt hasonlóság, az igaz, de a valósághűség sem utolsó…