Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hoppon maradt gazdák

Hoppon maradt gazdák Kovászna megye

A mezőgazdasági minisztérium nemes egyszerűséggel, egyik napról a másikra megszüntette a juhtartó gazdáknak adott gyapjútámogatást. A szaktárca honlapjára feltöltött, néhány soros miniszteri rendelet nem „terheli” indoklásokkal az érdekelteket – nem adnak, s passz.

A gyapjútámogatást 2017-ben vezették be, és arról szólt, hogy minden leadott kilogramm gyapjú után egy lejt kap támogatásként a gazda. 2019-ben megkétszerezték a támogatás összegét, ám ez sok visszássághoz vezetett. A juhászok arra panaszkodtak, hogy még az is előfordult, hogy az alkuszok nem hogy nem fizettek, hanem még ők kértek pénzt azért, hogy elismervényt állítsanak ki a gyapjú elvivéséről.
Emiatt idén, év elején Adrian Oros mezőgazdasági miniszter azt ígérte a gazdáknak, hogy módosítani fogják az előírásokat abban az értelemben, hogy egyedenként legtöbb négy kilogramm gyapjút számolnak el, cserében viszont nem kell vinni igazolást a begyűjtő központoktól, hogy valóban le is adták ezt a mennyiséget. A tárcavezető csak „félig” tartotta be ígéretét: a jogszabály tényleg megváltozott, egyszerűen eltörölték: nem adnak senkinek semmit.

Hirdetés
Hirdetés

– Hozzánk egyelőre semmi indoklás nem érkezett. Talán az állhat az intézkedés hátterében, hogy a Petre Daia volt miniszter által indított kampány a gyapjú hazai felhasználására nem járt sikerrel. Mondhatnám, hogy a feketepiac legyőzte az állami támogatási rendszert – mondta el megkeresésünkre Könczei Csaba.
A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője szerint török kereskedők „semmi pénzért” gyűjtik be a gyapjút. A hazai feldolgozóipar valamilyen okból annyira „bedugult”, hogy a juhászok, miután megnyírják a juhokat, a gyapjút egész egyszerűen eldobják az erdő szélén.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások