Felhívás!

Harminc eb ivartalanítva

Igyártó Nándor háromszéki állatmentő lapunknak elmesélte, egy sepsiszentgyörgyi állatorvos segítségével, németországi szakemberek, állatvédők támogatásával hatékonyan működik az ingyenes ivartalanítási program, melynek keretében már közel 30 ebet ivartalanítottak.

Tinca Teddy

Igyártó elmondta, gazdás, illetve ami ennél is fontosabb, gazdátlan szuka kutyák számára is indult az az ingyenes ivartalanítási program, amely egy sepsiszentgyörgyi állatorvosi rendelő közreműködésével jöhetett létre.

– Kutyamentéseim során, mintegy 2 éve ismertem meg németországi szakembereket, akik nagyon sokat segítettek abban, hogy az általam utcáról megmentett gazdátlan ebek szerető családokra leljenek. Az akasztást túlélő kutya is (amelyikről lapunk részletesen beszámolt) közbenjárásukkal került Németországba, kapott új otthont. Márciusban ezek a jótevők felajánlották, abban az esetben, ha lemenedzselem, és találok partner állatorvost, akkor szereznek támogatást az ivartalanításokra, ezzel is csökkenthetnénk az utcán szenvedő kóbor ebek számát – részletezte Igyártó.
A fiatal állatvédő lelkesen ecsetelte a program népszerűségét, hiszen elmondása szerint máris közel 30 ebet ivartalanítottak.

– Egy németországi, számomra humánusabbnak tűnő módszerrel ivartalanít az orvos: az altatás más, illetve a vágás is sokkal kisebb. Az első kutya például a műtét után hihetetlenül gyorsan felépült, a beavatkozás után rövid időre már futkározott, mintha mi sem történt volna. Ilyet még nem láttam, pedig sok műtétre vittem már kutyákat! Egyelőre április végéig tart az akció, de reménykedünk abban, hogy a határidőt meghosszabbítják, ám addig is érdemes mihamarabb jelentkezni – SMS-ben a 0743.176.615-ös telefonszámon –, ha igényli valaki az orvosi eljárást – összegzett, rámutatva, a program keretében számos utcakutyát ivartalanítottak, jelenleg is egy, a megyeszékhelyi parkban tanyázó ebet sikerült befogni, ivartalanítani. Ezt nem eresztenék vissza az utcára, igyekeznek gazdát keresni számára. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. április 7., 18:05
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Sajnalatosnak tartom, hogy nem szakember, hanem barmilyen allatorvosi vegzettseg vagy felkeszultseg nelkuli szemely nyilatkozik es elbiral kulonbozo muteti es altatasi eljarasokat, modszereket (nem tudom honnan ismeri ezeket), azok hatekonysagat, es ha ez nem eleg a muteti beavatkozasokhoz szukseges sebeszeti vagasok meretet is…az allatorvosok 6 ev egyetemet vegeznek, hogy mindezt elsajatitsak.