Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Hármast kaptak

Hármast kaptak Kovászna megye

A kórházak minősítését a kormánynak alárendelt Országos Egészségügyi Minőségmenedzs-ment Hatóság végzi öt évente. A kézdivásárhelyi egészségügyi intézmény először 2015-ben esett át az akkreditáción, a hatóság jótállása 2020-ig volt érvényes. A járvány miatt a második akkreditációs szakaszra két év csúszással, 2022-ben került sor – tájékoztatott Canea-Kocsis András kórházmenedzser.

Hirdetés
Hirdetés

– Idén június közepéig kellett feltöltenünk a tömérdek papírt, természetesen, a kért elektronikus formátumban. Az aktacsomag kiértékelése után a három tagból álló küldöttség öt nap napon keresztül folytatott helyszíni ellenőrzést. Ez az idő alatt teljesen átvizsgálták a kórházat – magyarázta a menedzser.

– Bevallom, csak arra számítottam, hogy a négyes szintet elérjük, lévén, hogy mi kis kórház vagyunk, és szerényebb erőforrásokkal rendelkezünk, ezért nagyon örültünk, hogy megkaptuk a hármas szintű minősítést.

„Azt kell tudni, hogy ez az akkreditációs folyamat nem az orvosi tevékenységek komplexitását minősíti, hanem az előírások, protokollok betartását, vagyis azt, hogy a kórház mennyire tudja betartani a törvénykezés által előírt szabványokat a saját kategóriájában. A kórházat mint intézményt ezek szerint értékelték” – fejtette ki a kórházmenedzser. Hozzátette: köszönettel tartozik mindazon munkatársaknak, akik mind a helyszíni ellenőrzés során, mind az azt megelőző időszakban hozzájárultak ennek az eredménynek az eléréséhez. „Ugyanakkor köszönetemet fejezem ki a kézdivásárhelyi, illetve a felsőháromszéki önkormányzatoknak az akkreditációra való felkészülésben nyújtott támogatásért” – mondta Canea-Kocsis András.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások