Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Harmadszor rendeztek Civil Licitet a céhes városban

Harmadszor rendeztek Civil Licitet a céhes városban Kovászna megye

Hétfőn harmadszor rendeztek Civil Licitet a kézdivásárhelyi Vigadóban. A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) és partnere, a Wegener Pro Sanitate Alapítvány közös eseményén a nyertes pályázatok kilétének ismeretében a tét a projektek megvalósításához szükséges anyagiak gyűjtése volt.

Hirdetés
Hirdetés

Bevezetőben Ferencz Csaba HKA-alelnök az általa írt Mi vagyunk című, a helyi termékek és szolgáltatások fontosságát tudatosító kampánydalt adta elő a MiniSnaps gyerekkórussal, majd a Ménessy Kinga Kitty, a Nőileg magazin szerkesztője által konferált esemény résztvevőit Barta Vilmos, a HKA kuratóriumi tagja köszöntötte. A folytatásban a tavalyi licit két győztes projektjéről, a fesztivál jellegű nemzetközi kerámiatáborról és a Téralkotás – szobrot Molnár Józsiásnak közös erővel programról Babos-Máthé Réka, a KreaKids Stúdió társalapítója, illetve Erőss Sándor, a CsomóPont Egyesület alapítója számolt be.

Miután Sárkány Hanna a Wegener Pro Sanitate Alapítvány képviseletében bemutatta az idei felhívásra beérkezett tíz pályázatot, a civil szervezetek képviselői ismertették a kiválasztott projekteket. Csavar Mátis Katalin pozitív pszichoterapeuta, a két éve létrehozott Csodafőnix Egyesület vezetője A cél: EGÉSZ-ség! – Közösségben az egyedülálló szülők gyerekei című projektről szólva elmondta, június 17–21-e között a kurtapataki Zonda Lovardában rendeznének tábort a kézdivásárhelyi és környékbeli egyedülálló, elszigetelődött szülők és gyerekeik összeismertetése céljából. A tanácsadási és pszichoterápiás tevékenységek mellett önsegítő csoportokat működtető és rendezvényeket szervező egyesület vezetője kifejtette, az ötnapos tábor szervezési költségeit 4250 lejből tudják lefödni.

A negyvenöt tagot számláló, 2005-ben alapított Rák Ellen A Jövőért Egyesület Szeretetre vágyunk! – Lélekerősítő program daganatos betegségben szenvedőknek című programot bemutató Szőcs Piroska elnök elöljáróban megköszönte a tavalyi győzteseknek a begyűlt összeg 10 százalékának felajánlását az általa vezetett egyesület javára, majd az előadásokat és kirándulásokat magába foglaló projekt szervezésére igényelt 4500 lejes támogatást. Az idén tízéves Zöld Nap Egyesület által április 12–14-e között rendezendő Tavaszi Zöld Napokról Ráduly Attila egyesületi elnök elmondta, az egyebek mellett tavaszi lomtalanítást, kerekasztal-beszélgetést, előadásokat, sportvetélkedőket és őshonos gyümölcsfák ültetését magába foglaló rendezvény költségeit 3925 lejből tudnák lefödni.

Miután a pályázatok védnökei: Mucsi Enikő Beáta vállalkozó (A cél: EGÉSZ-ség!), Bajcsi Ildikó nyugalmazott pedagógus (Szeretetre vágyunk!) és Kocsis Zoltán sportirodavezető (Tavaszi Zöld Napok) is szót kaptak, elkezdődött a két körben zajló licit, melynek eredményeképpen 150 résztvevő hozzájárulásával 18.700 lej gyűlt össze. A Csodafőnix Egyesület projektje 8450, a Rák Ellen A Jövőért Egyesületé 6650, míg a Zöld Nap Egyesület projektje 3600 lejt, valamint 150 őshonos gyümölcsfa-csemetét kapott a HKA (100), illetve Kocsis Zoltán (50) felajánlásából.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük