Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hallás- és beszédfejlesztésben is segíteni tudnak

Hallás- és beszédfejlesztésben is segíteni tudnak Kovászna megye

Hiánypótló szakrendelő nyílt egy hete Sepsiszentgyörgyön: az Edu-Tap Creativity Kft. szakemberei hallás- és beszédfejlesztőként tudnak segíteni a raccsolós, pösze, hadaró, dadogó vagy megkésett beszédfejlődésű gyermekeknek, de a halláskárosult felnőtteknek vagy az agyvérzés utáni rehabilitációban is.

– Egy Start-up+ pályázat adott lehetőséget a rendelő létesítésére – mesél az idevezető útról Fekete Timea, aki a 2016-ban Budapesten végzett egyetem után sztrókos (agyvérzéses) betegekkel, illetve a mesteri éveiben süketnéma gyermekekkel foglalkozott a magyar fővárosban. Az elmúlt időszakban szerződéses munkaviszonyban a Caritasnál és a fogyatékkal élő gyermekek sepsiszentgyörgyi rehabilitációs központjában dolgozott. A pályázat nyújtotta 40 ezer euróból sikerült egy földszinti lakásban berendezni a rendelőt, megvették a játékszereket, fejlesztőeszközöket.

Az Edu-tap rendelő keretében két kollégájával komplex módon segítenek az arra szorulóknak. Fekete Timea az audiológiai fejlesztéssel foglalkozik, a hallásveszteséggel küszködőket megtanítja hallókészülékkel hallani (a rezgéseket „lefordítani” hangokra), szájról olvasni, beszélni, mert „még a siketeket is meg lehet tanítani beszélni, hiszen hangképző szerveik általában egészségesek.” Úgy véli, süketnéma ember a tudomány mai nézete szerint nincs. Bár az orr-fül-gégészek nem javallják a jelbeszéd tanítását, átmeneti megoldásként, addig, míg beszélni megtanulnak, ez is egy jó fogódzó, kommunikációs eszköz lehet az érintetteknek, hangsúlyozta.

A kritikus hatodik év

Barabás Lajos pszichológus azoknak a környezeti behatásoknak, traumatikus élményeknek a feldolgozásával foglalkozik, amelyekből eredhetnek bizonyos beszédhibák (dadogás, hadarás), illetve azokkal a komplexusokkal, amelyeket eredményezhetnek a különböző beszédzavarok. A harmadik kolléga, Albert-Tóth Renáta logopédus (ő Barabás Lajossal együtt az oltszemi gyermekközpontban is dolgozik – szerk.) foglalkozik a tulajdonképpeni beszédfejlesztéssel, ha szükséges, kognitív fejlesztéssel, illetve az ehhez gyakran társult viselkedészavarokkal, mint a figyelemhiány vagy hiperaktivitás.

Hatéves korig még fejlődésben vannak a hangképző szervek és a beszédért felelős agyi központ is, ezért addig nem szükséges szakemberhez fordulni, állítják az EduTap szakemberei, ám utána annál inkább ajánlott. Megkésett beszédfejlődéssel viszont ajánlatos hamarább lépni, lányoknál két és fél, fiúknál 3–3,5 éves korban. Viszonylag gyakori az is, hogy egy 3–4 éves gyermek beszédét csak a szülők értik. Ennek egyik oka a nyelvfék vagy ajakfék lehet, vagyis ilyenkor elsősorban azt kell kivizsgáltatni, hogy nincs-e olyan szervi elváltozás, amelyik gátolhatja a beszédet.

A szakemberek felhívják a szülők figyelmét arra, hogy nagyon sok beszédzavar, illetve az olvasás, írás, számolás zavara (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia) írható annak a rovására, hogy a gyermekek sokat ülnek a képernyő előtt, és nem mozognak, ugrálnak. A mozgásfejlődés ugyanis szorosan kapcsolódik a fenti tevékenységekhez, a kúszás, ugrálás, egyensúlyozás, hintázás, bukfencezés mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az agy megfelelő idegpályái kialakuljanak.

Hirdetés
Hirdetés

Nem csak gyerekeknek

Felnőtteknél hosszú folyamat lehet egy ejtéshiba vagy beszédzavar javítása, de sok gyakorlással és kellő motivációval nem lehetetlen, annak ellenére, hogy „ők jobban szégyellik a segítségkérést, mint a tulajdonképpeni beszédhibát, holott egy állásinterjún, egyes közösségekben nehéz helyzeteket eredményezhet. A sztrókosok viszont igénylik a segítséget”, hívja fel a figyelmet Fekete Timea. De pozitív példával is tud szolgálni. „Miután a hajlamot öröklő gyermek is dadogott, de megkezdte a terápiát, húsz év dadogás után a szülő is belevágott”, hangsúlyozta. A szülők bevonása sokszor azért is fontos, mert a gyermeknél hiába javítják a hibákat, ha otthoni környezetében esetleg ugyanezt a rossz mintát hallja a nap folyamán.

Az Edu-Tap rendelő a Vasile Goldis 26. szám alatt lévő 14-es tömbházban található, időpontot kérni, érdeklődni a 0746.478.622-es telefonszámon lehet Fekete Timeánál.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük