Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gyógyító tánc Parkinsonosoknak

Gyógyító tánc Parkinsonosoknak Kovászna megye

A hazai egészségügyre nem jellemző a hosszú távú gondolkodás, éppen ezért számít rendkívüli kezdeményezésnek, hogy egy szentgyörgyi neurológus főorvos nem tekinti lezártnak a kezelést egy recept kibocsátásával, hanem az alternatív, kiegészítő terápiák felé is megnyitja a lehetőséget betegeinek. Most éppen a Parkinson-kórosoknak.

Hirdetés
Hirdetés

Simion Ghizela doktornő sok külföldi szakmai konferencián vesz részt, ahol az orvoskollégák számtalanszor előadják a kiegészítő terápiákkal elért sikereiket. Számítva rá, hogy mint minden kezdet, ez is nehéz lesz, a neurológus főorvos elhatározta, hogy felépíti azt a csapatot, amely itthon lehet segítségére a rehabilitációban a parkinsonos betegeknek, azaz pszichológust, logopédust, tánctanárt és tajcsioktatót szervez be, mert az ő munkájuk igen jó hatással lehet a beteg életminőségére.

A decemberi gyűlésen, ahol ezeket a lehetőségeket ismertette a saját és a kollégák által is küldött érintettekkel és hozzátartozóikkal, mintegy 200-an voltak jelen. Azóta a szakember-csapat már dolgozik is azokkal, akik igényelték.

A doktornő 12-én, vasárnap déli 12-re egy második találkozót is megszervezett a Santana-vendéglőben a Parkinson-kórral nyilvántartott betegeknek, ahol az alternatív terápiás csapat minden tagja jelen lesz. Mint mondja, legtöbbjüknek már ez nagyon sokat jelent, hogy a sorstársakkal találkozhatnak és kimozdulnak elszigeteltségükből. Az viszont még mindig probléma, hogyan oldják meg, hogy a betegek e terápiákért minél kevesebbet fizessenek, mert szponzor erre a célra nemigen akad. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük