Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gelence a követendő példa

Gelence a követendő példa Kovászna megye

A fenntartható fejlődés, zöld energia témakörét körüljáró kerekasztal-beszélgetésnek is beillett az az esemény, amelyet péntek délelőtt tartottak Gelencén: a község egy Norvég Alap által támogatott projektet indított útjára.

A pályázat keretében három biomassza-kazánt, traktort és pótkocsit vásárolnak, előbbiek három középület: két iskola és a sportcsarnok korszerű fűtését látják majd el, a munkagépek az ehhez szükséges biomassza szállításában lesznek hasznosak.
Az önkormányzat épületében szervezett rendezvényen Ilyés Botond János polgármester köszöntötte a jelenlevőket, a projekt előzményeit és részleteit Sebestyén Tihamér projektvezető ismertette. Felszólalt Ráduly István, Kovászna megye prefektusa, majd Fejér László Ödön szenátor is, mindketten a nagyközség érdemeit méltatták.
Szilveszter Szabolcs, Kézdivásárhely alpolgármestere vázolta a céhes város „zöld törekvéseit”, Vajda Lajos a klaszterek aktív szerepét hangsúlyozta a szakemberképzésben, illetve az információ, innovatív megoldások idejuttatásában. Végül Bar­tha Sándor, a biomassza-kazánokat gyártó cég képviselőjének hiányában ismét Ilyés Botond polgármester beszélt, rámutatott Gelence figyelemre méltó eredményeire az önellátásra való törekvés fele vezető úton. Az eseményről részletesen következő Gelence Körképünkben számolunk be. 

Fotó: Tofán Levente

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. november 7., 11:17
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Jol vagytok?ez hol eri meg ember?traktor venni potkocsival? hogy legyen futes:) annak a koltsege ??? sofort kell fizetni:) biztositas uzemanyag:? javitas? Ez a bio futes ?? Hagyjuk mar asszitem okosabbak vagytok!

    • User
      Dátum: 2022. november 7., 12:21
      ÉRTÉKELÉS: 7

      Azok a költségek nem számítanak, mert mindenki meg kell éljen, koma, sógor, jó barát. Minta falu… Csak ebből a nép nem érez semmit, csak aki a tűzhöz közel ül!