Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Fortyogó miatt támadják

Fortyogó miatt támadják Kovászna megye

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) február 27-én közölte, több személy mellett Hegedűs Ferenc kézdivásárhelyi tanácsos esetében is összeférhetetlenséget állapított meg, akinek az a „bűne”, hogy a családja tulajdonában levő vállalkozások szolgáltatásait az önkormányzat időnként igénybe vette. Tegnap Bokor Tibor polgármester is megszólalt az ügy kapcsán, kijelentvén: egy érdekcsoport áll a tanácsosa meghurcolása mögött.

Az ANI abba kötött bele, hogy az Atrium szálloda szolgáltatásait az önkormányzatnak esetenként igénybe kell vennie, hiszen a városban két kisebb hotel mellett nincs más elszállásolási lehetőség. A vizsgálódás ennek ellenére elindult, és elmarasztaló döntés született az ügyben, ami megfellebbezhető, és az érintett meg is fogja fellebbezni.

Bokor Tibor polgármester tegnap sajtótájékoztatón állt ki tanácsosa mellett, hangsúlyozva: ő csapatban szeret dolgozni, és csapata egyik legfontosabb tagjának mindig is Hegedűs Ferencet (képünkön) tekintette.

– Soha nem hoztam olyan döntéseket, amelyek a gazdasággal kapcsolatosak vagy a vállalkozó-szférát érintik anélkül, hogy ne kértem volna tanácsát, és tanácsai mindig fontosak voltak a közösség számára – fogalmazott az elöljáró. – Mindannyian tudjuk, vannak olyan személyek, akik tesznek a közösségért, és vannak olyanok, akik a közösség vagyonából szeretnének meggazdagodni. Vannak feljelentettek, és vannak feljelentők. Általában a feljelentő az a kategória, amely saját erejéből nem képes semmit megvalósítani, és legtöbbször bebizonyosodott, hogy a feljelentettek azok, akik akartak tenni valamit azért a közösségért, amelyben élnek.

Hegedűs Ferencet nem kell bemutatni – folytatta– hiszen egy kisvárosban szinte mindenki ismer mindenkit, így köztudott, hogy civil szervezetek felpártolója, ezen kívül nagyon sok magánszemélynek is segített, emellett hatvan embernek ad fizetést.

Hirdetés
Hirdetés

– Be kell vallanom, gyakran előfordult, hogy hivatalos vendégek jöttek hozzánk, és elvittem őket vacsorázni vagy ebédelni, és nagyon sok esetben még azt sem kellett kifizetnünk, nemhogy többet kért volna a szolgáltatásért” – mondta a polgármester.

Bokor rámutatott, az ANI-tól érkező jelentés szerint a feljelentő nem más, mint az Incitato Fortyogó Kft., ugyanis az ügynökség irata szerint a feljelentést tevő jogi személy kitér arra, hogy (Hegedűs) „a kereskedelmi egységek eladásával foglalkozó bizottság elnöke, annak ellenére, hogy inkompatibilitásban van”, „akadályozza a Fortyogó eladását az alulírottnak (!) amiatt, mert szállodatulajdonosként érdekelt”, valamint „hihetetlennek tűnik, hogy egy tanácsosi mandátummal rendelkező személynek ekkora vagyona van.”

Az elöljáró kifejtette: az ANI hozzájuk még februárban benyújtott egy kérést, ami ezt a gyanút erősítette, mivel olyan dokumentumokat igényeltek, amelyek semmiféleképpen nincsenek összefüggésben egy összeférhetetlenségi üggyel, hanem a Fortyogófürdő eladásával kapcsolatosak. A prefektúráról hasonló megkeresést kaptak, tehát több vonalon történt feljelentés. Hegedűsnek pár hónapja a vagyonát is vizsgálták, de nem találtak rendellenességet – magyarázta a polgármester, hozzátéve, a tanácsos nem a városon élősködik, hanem munkával szerezte meg azt, amivel rendelkezik.

Mint köztudott, Hegedűs annak a bizottságnak az elnöke, amely nem hajlandó áron alul eladni Fortyogófürdőt a Costantin Pătru és Kovács Attila tulajdonában lévő Incitato Fortyogó Kft-nek, a feljelentések sora is akkor kezdődött, amikor ezen álláspontját világossá tette. Tegnapi sajtótájékoztatóján a polgármester is megerősítette, Fortyogót nem fogják elkótyavetyélni, arra törekednek, hogy a 15 éve folyamatos pereskedés miatt tönkrement ingatlan a városé maradjon, és tudják megnyitni.

Bokor kifejtette: valóban foglaltak szobákat az Atriumban március 15-én és városnapokkor, amikor nagyon sok vendég érkezik a városba.

– Ilyenkor nem csak a kézdivásárhelyi fekhelyek száma nem elegendő, a környező falvakban is keresünk szobákat” – summázott, hozzátéve, továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Hegedűs Ferenccel együtt tudjon dolgozni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. március 6., 5:50
    ÉRTÉKELÉS: 17

    Szégyen,siralmas ahogy kinéz, a volt Fortygo, mindennek vége Kezdivasarhelyen, gyáraknak stb, lényeg, hogy a bőrszekben űlhettek, saját érdekeiket hajtjátok, városatyak.

  • User
    Dátum: 2020. március 6., 7:21
    ÉRTÉKELÉS: 23

    Hagyják békén Hegedűst és tegyenek 1 feljelentést a DNAhoz, h az Incitató mit művel!!! Ott ideje lenne pontot tenni az “I”re és a bűnösöket elitélni!!! Apropó Mozi?! A másik úriembernek miért adták el a mozi épületét, apró pénzért?! Lassan szemünk láttán annyira megerősödött, h már kissebb viharokat is idéz!!!

    • User
      Dátum: 2020. március 6., 9:36
      ÉRTÉKELÉS: 24

      “Apropó Mozi?! ” igen, – hát semmi mást nem kel tenni mint a MOZI ÁLTAL nyújtott szolgáltatásokat NEM KELL IGÉNYBE VENNI bojkott. Pár hét után meggondolja a viharok idézését, még ha jó háttérrel rendelkezik is.

  • User
    Dátum: 2020. március 6., 15:59
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Mi történt?
    Klikkesedünk?
    Tegyék közzé menyit fizetek a város pénzéböl a tanácsos úr érdekszférájában levö cégeknek az elmúlt 8 évben

  • User
    Dátum: 2020. március 6., 16:19
    ÉRTÉKELÉS: 25

    Apropó Fortyogo, Kovács Simon Attila.
    Erre csak egy vicc van! Sajnos ide jutottunk mi székelyek! Á székely kifogja az aranyhalat, lehet három kívánsága, de a hal figyelmezteti, hogy bármit is kíván á szomszédnak kétszer annyi lesz. 1 Kívánsága. legyen egy nagy házam, hirtelen á szomszédnak kettő lett.
    2 Kívánsága Legyen egy Mercedeszem, ripp ripp a szomszédnak kettő lett az udvaron.
    Eszi hát a méreg á szekelyt, gondolkodik, hogy mit is kivanjon.
    3 Kívánsága. Vakkuljak meg egyik szememre.
    Hát tisztes olvasók sajnos nagyon sokan így gondolkodnak! Ezért nem lépünk egyről a kettőre, mikor a magyar a magyart marja!

  • User
    Dátum: 2020. március 6., 19:42
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Kapcsolják ki a szemaforokat és csináljanak valamit a vizzel,mert ha 1 független jólképzett polgármester jelölt indul földbe döngölik az udemerájt!😎

  • User
    Dátum: 2020. március 7., 13:01
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Uraim okosan kellene , nem igy .Nincs egy kis jozon esz? lejon a sajtoban ,hogy ettek ittak es nem fizetek? Mivan ?Hat ezert tartunk ott ahol sajnos !Vezeto kellene a varos ellere akinak van elkepzelese fiatal energikus es nem uram battyam elven mukodik hanem kemeny es igazsagos! Akinek a kozosseg erdeke az elso!

  • User
    Dátum: 2020. március 7., 16:56
    ÉRTÉKELÉS: 6

    7 magyar törzs volt eredetileg…na de nem kell ennyire pesszimista lenni…az indiános filmekben is az indián törzsek egymással is harcoltak , de össze is fogtak a sápadtarcuak ellen.