Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Fiatal vállalkozók vidéken

Fiatal vállalkozók vidéken Kovászna megye

Bölönben tovább folytattuk azon friss vállalkozók felleltározását, akik az önkormányzat pályázati lehetőségének segítségével indítottak üzletet, bízva abban, hogy általuk változás állhat be nemcsak a saját, de közösségük életében is. László Sándornak érdekes ötlete támadt.

Hirdetés
Hirdetés

A Greenowner Kft. tulajdonosa, ahogy vállalkozását elnevezte, parkok, zöldövezetek, kiskertek gondozásával szeretne foglalkozni, és végignézve Erdővidéken, bizony megállapíthatjuk, hogy erre nagy szükség lenne. A pályázat révén szerzett 25 ezer euró vissza nem térítendő támogatással Sándor fűnyírót, ágnyesőt, kaszálógépet és más hasonló, kertészeti, parkosítási munkákhoz nélkülözhetetlen eszközöket, felszereléseket szerzett be, ezekkel számít nekivágni a munkának, mint mondta, már jövő hónaptól kezdve.

Klientúrája között látja az állami intézményeket, de a magáncégeket is – vannak már, akikkel szerződést is kötött –, másrészt pedig vállalná akár temetők takarítását, pucolását is, ezért az erdővidéki egyházközségeket is meg fogja keresni ajánlatával. Elsősorban természetesen Bölönben és környékén számít munkát találni, de nem utasítja el azt sem, ha Erdővidék más pontjairól keresik meg egy zöldövezet rendezésének kérésével.

Gecse János és lánya, Gecse Boglárka a nyári időszakban felgyülemlett nagyobb mennyiségű tej feldolgozására alapozva tejfeldolgozó üzemet nyitnának. Mint megtudtuk, a gépek beszerzése folyamatban van. János szerint kicsiben lenne érdemes kezdeni, hiszen a termékeknek előbb piacot kell teremteni, ami, úgy gondolja, nem lesz könnyű, hiszen elég sokan állítanak elő ma már tejtermékeket. Azonban a tej felvásárlási árának bizonytalan ingadozása, főleg a nyári időszakban, amikor több a tej, fokozatosan érlelte benne és családjában már régebbtől fogva a gondolatot, hogy azt érdemes lenne helyben feldolgozni, belőle bölöni sajtot, vajat készíteni. Ennek tudatában végezte el Boglárka édesanyja a sajtkészítő tanfolyamot is. Édesapja pedig egy másik vállalkozás révén, melyre szintén támogatást nyert, szennyvízgödrök tisztításával is foglalkozna. Bölönben erre a vállalkozásra is lehet igény, hiszen úgy tudjuk, a szennyvízhálózat kivitelezése a településen egyelőre csak tervezési fázisban van.

A bölöni huszonhetek között – ennyi fiatal nyert pályázati támogatást vállalkozás indítására – egyebek mellett van, aki számítógépek szerelésével, más autójavítással, villanyszereléssel, asztalossággal vagy éppenséggel fotózással foglalkozna, reméljük, sikeresen – maguk, a falu és egész Erdővidék közösségének javára. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. március 14., 10:43
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Mindenki gépekre pályázik de marketing és értékesítésben csak bizakodnak… ez egy nagyon visszás gondolkodás… lesz gép lesz termék… de ha nincs igény felmérve, értékesítéssel senki nem foglalkozik borítékolható a “siker”