Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ifjúsági szervezet Gelencén

Ifjúsági szervezet Gelencén Kovászna megye

Nemrég hivatalosan is megalakult a Gelencei Ifjúsági Szervezet (GISZ), amely ugyan 2014-ben tartotta első közgyűlését, azonban jogi formát csak az idén öltött. Friss elnökük Tamás István, alelnök Vajda Attila lett.

Hirdetés
Hirdetés

Terveik között szerepel, hogy az előző vezetőnek, Cseh Csabának a kezdeményezéseit továbbvigyék: retró-diszkó, karácsonyi vásár, ifjúsági napok, cipősdoboz-program szervezése. 2019-től, amióta Tamás István vette át a vezetést, játékesteket, funkcionális edzéseket tartottak, önkéntes munkákban vállaltak szerepet, illetve választások kampányaiba segítettek be, mikulásjárást, karácsonyi csomagkihordást, farsangi előadásokat is felvállalva.

„Mindezt a helyi önkormányzattal, az RMDSZ helyi szervezetével, a Burusnyán néptáncegyütessel és az egyházi ifjúsági klubbal közösen szerveztük” – tudtuk meg az elnöktől. Hozzátette, székhelyként egy központi épület alatt lévő pincét alakítanának ki, ahol gyűléseiket és eseményeiket tudják megtartani, s egy ifjúsági klub kialakítása is tervben van, az önkormányzattal közösen. „Szemétszedő akciót is tervezünk, amely az egész közösséget érinti” – mondta Tamás István, jelezve, hogy egy angolnyelv-kurzus elindítása is napirenden szerepel. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. március 11., 8:17
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Jo torteto ez az Istvan, minden regi jol bevalt dologgal szembemegy, csak hogy poziciojat erosithesse s mindnt hatrahagyva elol legyen. De latszik, hogy itt is feltunt az uj vezeralak, aki a fiatalok megmentoje, oh nagy urunk, Rudolf.

    • User
      Dátum: 2021. március 11., 21:39
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Kíváncsi lennék, ki a hozzászoló aki ilyen szépen tud helyesen írni és gyakorolja az „én majd megmondom” jelenséget. Arra is kíváncsi lennék, melyek azok a régi jól bevált dolgok??? Twisterback