Felhívás!

Felújítják a sepsiszentgyörgyi vasúti átkelőt

Felújítják a sepsiszentgyörgyi vasúti átkelőt Kovászna megye

Még idén ősszel elkezdi a román vasúttársaság (CFR) a Román katonaság utcában található vasúti átkelő felújítását – számoltak be a helyi hatóságok. A közbeszerzési eljárás lezárult, a munkálat jövő évben készülhet el.

A modernizálás során a régi, elhasználódott beton lapokat új, gumis anyagra cserélik.

“Többször kértük már a vasúti átkelő felújítását. Az alpolgármester úr év elején megbeszélést folyatott az állami vasúttársaság képviselőivel. A CFR beruházásáról van szó, de szükség volt hozzá a városvezetés közbenjárására. Tegnap találkoztam a társaság regionális igazgatójával, és ő arról tájékoztatott, hogy megtörtént a közbeszerzés, aláírták a tervezési és kivitelezési szerződést. A tervet jövő héten kell bemutassák, majd a szükséges ellenőrzések és jóváhagyások megszerzése következik. Ősz közepe, vége táján kezdődik a munkálat, és jövőre fejeződik be. Az átkelő új alapot kap, ugyanakkor modernebbre cserélik a sorompót is” – számolt be Antal Árpád polgármester.

A helyi hatóságok többször kihangsúlyozták, hogy jogilag nincs lehetőségük az átkelő felújítására, ennek az elvégzése a vasúti társaság kötelessége.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. szeptember 18., 18:07
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Mar ideje volt mert lattam balesetet is egy kerekparosnak az elso kereke be szorult ket beton ellem kozi es nagyot eset szerencse nem jot auto utana ,es sok autonak leszakat olaj teknoje stb

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 19., 0:53
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Régesrégen alúl vagy felűljárót kellett volna építeni . Ha csak magamat számítom mennyi kárt szenvedtem időben ,kocsialkatrészben 50 éve . Azt beszorozva sorstársaim számával és ősszeadva az ősszkárt amit ez az átkozott átjáró okozott , azt hiszem az ősszeg elég volna 66 felűljáró megépítésére . És hány ilyen van ebben a ták-mák Óvláhiában . Uram kegyelmezz immáron . Meddig még ?

    • User
      Dátum: 2020. szeptember 19., 18:05
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Még egyszer… Hova építsék? Tömbházak és lakóházak közé? A felüljáró kb. az Autolivnél kezdődne a másik oldalon meg jó, ha a kanyarog véget érne. Aluljáró szintén. Hányan örvendenének az ott lakók közül? Az átjárót karban kéne tartani, de a felüljáró ott nem megoldás.

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 20., 4:21
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Nem kivitelezhető a felüljáró ! Nincs hely ! Aluljáró meg soha nem fognak építeni mert nincs az a forgalom ami rentabilisa tenné azt a költséget . Sajnos ennyi!

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 21., 0:40
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Az aluljáró egy jó nagy lyuk a vasút alatt. Az, hogy nálunk nem lehetséges, nem igaz, mert egészen közel, az állomáson bizony tudtak csinálni egy jó nagy lyukat a vasút alá. Azon járnak ki a peronra az utasok. Kicsit meredekebb, mert lépcső vezet alá, és nem aszfaltút, de azt az állítást, hogy lehetetlen lyukat tenni a vasutunk alá, cáfolja. Hogy idő, pénz és elképzelés kellene hozzá? Valóban. De ha tényleg akarják, meg lehet csinálni. Az ott lakókat nem zavarná jobban, mint a mostani átjáró, felújítva, vagy anélkül.
    Érdekes, hogy nálunk aluljárót, parkolóházat lehetetlen építeni, csak közvécét. És Székelyföld szíve, meg Európa kulturális fővárosa kívánunk lenni, vagy mi a szösz.

    • User
      Dátum: 2020. szeptember 21., 12:31
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Akkor lássuk a fizika oldaláról. Legyen az aluljáró magassága 2.5m. E felett még kell legyen valami, amely megtartja a vasutat, mondjuk újabb 2 m. Tehát 4.5m mély kell legyen. Legyen a hozzá vezető lejtő 10%-os, mely már elég meredek. Ez azt jelenti 100m-en 10m a szintkülönbség. Ez kb. a tömbháztól indulna egyik oldalon és a vasutasok utcáig tartana a másiknál. Az Állomás útról nem lehetne rákanyarodni, a forgalmat mint a tömbházak, az óvoda és iskola elé vezetné. A másik oldalon pedig vagy 4 házhoz nem lehetne betérni. Nem vagyok szakember, de a 10% túl meredeknek tűnik, amit találtam az 4-7%-ról ír. Így kétszer akkora távolságról kéne már a lejtő kezdődjön, amely még több házat érint. Ha az 5m mélység nem elég, akkor ez még hosszabbodik.
      Ott van még a vízelvezetés kérdése is. Nem egy egyszerű dolog oda csak egy lyukat ásni, nem lehet egy gyalogos aluljáróval összehasonlítani, de még egy mélygarázzsal se.
      A másik pedig, hogy akkor lehet ilyesmit építeni, ha megéri, pl. elég nagy a forgalom. Ez kétlem, nem szokott a sor az állomási körforgalomig érni, illetve olyan sok vonat se jár ezen a vonalon.
      Persze minden megoldható, ha épp akarják, le lehet menni a föld alá már a Szépmezői úton és valahol kijössz az híd előtt körforgalomnál, de miért kéne ilyesmit csinálni?

      • User
        Dátum: 2020. szeptember 21., 13:17
        ÉRTÉKELÉS: 0

        Közben találtam két példát:
        1) Csíkszeredai vasúti felüljáró 500m hosszú. Ez egyszerűen nem fér el, a sorompótól az Olt fele a kanyarig 200m van.
        2) Aranyosgyéresen van egy aluljáró a városban, mely 300m hosszú. Ez elférne, viszont az aluljáró mellett kell legyen minimum az egyik oldalon 1 plusz sáv, hogy a katonaságot és a házakat meg lehessen közelíteni, erre pedig nincs hely. Ugyanez a felüljáró esetén is probléma.