Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Felsrófolták az évek az árakat

Felsrófolták az évek az árakat Kovászna megye

Egy csokorra való ármódosítást hagytak jóvá a hétfői rendkívüli sepsiszentgyörgyi tanácsülésen, ami nem meglepő, tekintve a honi bürokrácia lassan forgó fogaskerekeit és – vele ellentétben – az infláció pörgését.

A különféle forrásokból – Országos Helyreállítási Program, Anghel Saligny Program – finanszírozandó befektetések költségkeretét kellett aktualizálni, illetve tanácshatározatokkal szentesíteni, így az Őrkőn létesítendő 50 szociális lakás, óvoda és közösségi központ, a Malomgát, Gát és Irinyi János utcák modernizálása, a Berde Áron Líceum körüli tereprendezés esetében is rábólintottak a tanácsosok az utolsó számításokra. A Nicolae Colan Általános Iskola mellett eredetileg uszodának elképzelt épületen, mely már szinte három évtizede áll befejezetlenül, jelenleg szintén dolgoznak, itt a sportterem mellett könyvtár, informatikalabor, nyelvkabinet kap majd helyet.

Képalá: Közel három évtizede, hogy a Nicolae Colan Általános Iskola mellett hozzákezdtek egy sportterem építéséhez, amely ma sincs befejezve

Többlépcsős folyamat a kivitelezés költségének megállapítása – magyarázta érdeklődésünkre Tóth-Birtan Csaba alpolgármester. Először a megvalósíthatósági tanulmány becsüli azt meg, majd a műszaki terv elkészítésekor általában megváltozik, végül a licit után az építővel történő szerződés megkötésekor alakul ki a (majdnem) végleges ár.

Hirdetés
Hirdetés

Két Kossuth utcai tömbház hőszigetelése, energetikai feljavítása is napirenden szerepelt, ezek közül az egyik az az épület, amelynek a földszintjén a város által tervezett Design Bank, vagyis ifjúsági start-upokat befogadó központ kapna helyet. Ez a munkálat már bő két éve szünetel, a lakók statikával kapcsolatos aggodalmai miatt kellett felfüggeszteni azokat, és újabb vizsgálatokat elvégezni, közben azonban megnőttek az árak, a kivitelező elállt a munkától, végül szerződést kellett bontani vele. A lakók aggodalmai alaptalannak bizonyultak, minimális módosításokat mégis végrehajtottak a tervekben, a kivitelezésre ezután kell újabb licitet kiírni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. május 22., 18:34
    ÉRTÉKELÉS: 19

    Az Őrkőn 50 új szociális lakás!? Mert megérdemlik, ugye? Aki dolgozik az 30 évig fizeti vissza a bankkölcsönt többszörösen, ha lakást akar. Hát szavazzunk továbbra is az udmr-re, ugye. Mert ahhoz kétség ne férjen, hogy uniós finanszírozás néven a mi adóinkat tapsolják el! Büntetik a munkát és jutalmazzák a dologkerülést! Nevezhetik felzárkóztatásnak, de attól az igazság nem változik! Esküszöm hülye aki dolgozik és adózik! Hogy legyen kitől ellopni vagy elvenni! És odaadni annak, aki egy seprűt sem fogott a kezében életében!

  • User
    Dátum: 2023. május 23., 8:02
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Szükség van a jövőben is szavazókra és azok nem a magyarok lesznek. Kíváncsi vagyok ez a kommentem megjelenhet-e ugyanis mostanában előszeretettel cenzúrázzák a szókimondó kommenteket.

  • User
    Dátum: 2023. május 23., 12:18
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Ahelyett, hogy vizsgálódnának a kapzsi kereskedők indokolatlan áremelése miatt emelik a költségeket. Megtehetik mert a mi pénzünkről van szó. És nem vizsgálódhatnak, mert kilóra a zsebükben vannak. De meddig fog ez így menni? Mert nagyon feszül a húr …Vagy jön az újabb,, járvány „, háború,,klímaválság” és megint lenyeljük a békát?

  • User
    Dátum: 2023. május 23., 14:12
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Megtanulhattuk volna,hogy vannak egyenlők és vannak egyenlőbbek…régebb voltak a komcsik meg a kiválasztottak,most meg a …
    na ugye nem nehéz kitalálni!