Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fashion-nap másodszor

Fashion-nap másodszor Kovászna megye

Kisebb városnapnak is beillett az a rendezvény, amit immár második alkalommal hoztak tető alá a kézdivásárhelyi Zarah Moden és New Fashion készruhagyárak. A fortyogói gokartpályán megtartott nap elsődleges célja a közösségépítés.
A két, német főtulajdonban levő vállalkozás mindent megtesz azért, hogy az alkalmazottak úgy érezzék, egy családias közösséghez tartoznak, emellett arra is figyelmet fordít, hogy szociális programjainak köszönhetően a kézdivásárhelyiek is érezzék a készruhagyáraknak a településre gyakorolt pozitív hatását. Nekik köszönhetően több játszótér épült nemcsak a céhes városban, hanem a környező településeken is, az iskolákat a legmodernebb technikával –interaktív táblákkal és kiegészítő felszerelésekkel – látták el, figyelmet fordítanak a gyerekotthonokra, kiemelten támogatják az öregotthonokat, az egyedül élőket és a mozgássérülteket.
Ugyanakkor immár második éve, hogy kedélyes hangulatú piknikre hívják a gyárak alkalmazottait, valamint azok családtagjait. Így szombaton mintegy 2500 személy, szülők és gyerekek vettek részt a Fashion-napon. A tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel idén bővítették a kínálatot, 24 programponttal készültek, de ez a helyszínen bővült, ugyanis a kartingpálya tulajdonosa minigolf-pályákat biztosított, és Gyenge Attila vállalkozó jóvoltából az elektromos biciklizést is ki lehetett próbálni.
A szervezésre ezúttal sem lehet panasz, a belépő helyen osztották a karszalagokat, tombolát és a miccsjegyeket, ingyenes volt a palackozott ivóvíz. A nagy terület teljesen benépesült, kilenc csapat vett részt a szokásos főzőversenyen, amit idén a tavalyi győztes csapat kapitánya, Mike Katalin zsűrizett segítőivel egyetemben. Szépen terített lát­vány­asztalok fogadták az ítészeket, a sorrend pedig így alakult: első lett a Kifőzkiszállít, ezüstérmes az Alföldien csapat, harmadik a Bogrács betyárok. A legjobb főszakács címet ez utóbbi csapat vezetője, Zölde László mondhatja magáénak, így jövőben ő lesz a zsűri elnöke.
A rendezvény nem csak a főzőversenyben merült ki, a színpadon számos produkció zajlott, a gyerekek legnagyobb örömére fellépett a székelyudvarhelyi Gozefinni bűvésztársulat, a Pro Pectus Egyesület kézműves tevékenységeket biztosított, a Benji Állatvédő Egyesület és a Székely Kutyaklub állatsimogatással rukkolt elő (ugyanott lovashintózásra is be lehetett nevezni), a Csodafőnix Egyesület mesesarkot működtetett, az önkéntesek arcot festettek, és sportolni is lehetett, hogy csak párat említsünk a foglalkozások közül. Kiemelnénk egy mifelénk premierszámba menő tevékenységet: a kolozsvári Szalma Zsolt az üvegfúvás titkaiba vezette be az érdeklődőket. A jó hangulatú rendezvényen tombolajegyeket is sorsoltak, így 16 gyerek örülhetett egy-egy új kerékpárnak. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük