Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ezren húztak kesztyűt

Ezren húztak kesztyűt Kovászna megye

Szombaton zajlott, helyenként eleredő esőben, Háromszék eddigi talán legnagyobb szemétgyűjtési akciója. Az érdeklődés a szervezők legmerészebb álmait is felülmúlta, hétszáz kesztyűvel, láthatósági mellénnyel készültek, de mint kiderült, közel ezren járultak hozzá, hogy a Feketeügy kézdiszéki szakaszát és a mellékágakat megszabadítsák a hulladéktól. Az akció a Zöld Háromszék program keretében zajlott, tiszteletét tette Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter is.

Hirdetés
Hirdetés

A szombati takarítási akcióban Kézdivásárhely, Csernáton, Torja, Kézdiszentlélek, Kézdiszentkereszt, Esztelnek, Kézdialmás, Lemhény, Ozsdola, Bereck, illetve a Hargita megyei Kászon község önkéntesei mellett számos intézmény, szervezet, többek között a helyi önkormányzatok, tűzoltóság, csendőrség, helyi rendőrség, a Vöröskereszt munkatársai, képviselői vettek részt, akik a Feketeügy 33 km-es, kézdiszéki partszakaszát, valamint 153 km-en a 12 mellékágat takarították ki.

Az összegző sajtótájékoztatót Esztelneken tartották, ahol a szervezők, valamint a környezetvédelmi tárca vezetője is rávilágítottak arra, hogy miért fontos a kezdeményezés. „Nemcsak állampolgári, hanem keresztényi kötelességünk is vigyázni a teremtett világra. A Feketeügy medrének megtisztítása olyan megmozdulás, amely mögé természetesen felsorakozik a környezetvédelmi minisztérium, és én személyesen is azért tartom fontosnak, hogy itt legyek ma, hogy példát mutassunk. Legalább ennyire fontos, hogy tegyünk azért, hogy meg is őrizzük környezetünk tisztaságát! Meggyőződésem, hogy azok a fiatalok, akik részt vesznek az ilyen eseményeken, zöldebb Háromszéket, zöldebb Romániát fognak teremteni” – hangsúlyozta az RMDSZ-es miniszter, aki maga is gyűjtött szemetet az Esztelnek patakából.

Az eseményen jelen volt a gumicsizmát viselő, a szemétgyűjtőkhöz csatlakozó Tamás Sándor, a megyei önkormányzat vezetője is. „Az a célunk, hogy Háromszék legyen az ország legtisztább megyéje, mind környezeti szempontból, mind a levegő minősége szempontjából. Nemcsak annak örvendünk, hogy ma ilyen sokan megmozdultunk egy nemes ügy érdekében, hanem annak is, hogy ezt a nagytakarítást az ifjúsági szervezetek kezdeményezték. Többéves folyamat érik be, a szakmai építkezés után most társadalmi, közösségi összefogást hirdetünk. Tiszta környezet – gazdag vidék, ez a jövő, és ezt akarjuk itt, Háromszéken” – összegezte a Zöld Háromszék program lényegét.

Salamon Balázs esztelneki polgármester elmondta, a község területén 35 fiatal 13 kilométeren takarította ki a patakmedreket.

Fejér László szenátor kifejtette, a fiatalok merészek, és mertek álmodni, ennek is köszönhető, hogy Székelyföld példát tud mutatni az egész országnak, Erős Rudolf, a Magyar Ifjak Kézdiszékért szervezet elnöke hozzátette, hogy zöldebb Háromszéket szeretnének, így született meg az ötlet, ami egyébként Lemhényből indult. Gáll Johanna lemhényi fiatalként emléklappal mondott köszönetet a sajtótájékoztató résztvevőinek azért, hogy a folyó-, illetve patakmeder-takarítást – amelynek kezdeményezője Lukács Botond, a Lemhényi Ifjúsági Szervezet (LISZ) elnöke – felkarolták. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások