Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Évszázados múltat őriz Gelence emlékháza

Évszázados múltat őriz Gelence emlékháza Kovászna megye

Ünnepi műsorral nyitották meg a gelencei emlékházat szombaton. A faluközösség apraját-nagyját megmozgató eseményen történelmi visszatekintéssel, néptáncelőadással és gyermekfoglalkozásokkal avatták fel az újonnan berendezett Héjja-házat és udvarát, ahol a jövőben skanzent alakítanak ki.

Hirdetés
Hirdetés

Az eseményt Fejér László-Ödön RMDSZ-es szenátor nyitotta meg, hangsúlyozva, hogy Gelence község, de különösen Haraly a szíve csücske, hiszen gyerekkora legszebb emlékei oda kötik. „A mondás úgy tartja, hogy a nép, amely nem ismeri a múltját, nem őrzi a hagyományait és az épített örökségét, annak jövőre sincs. Különösen olyan időkben érvényes ez a mondás, mint a jelen idők, amelyeket most élünk. Akkor, amikor az őshonos kisebbségekkel sem az ország, sem az Európai Unió nem akar foglalkozni, amikor nem fontos, hogy az ember honnan jön és kicsoda, amikor nem fontos, hogy nő vagy férfi, csak egy szám az adatbázisban. Amikor máshol nem fontos, hogy a kultúrák és az emberek létükben megmaradjanak, akkor nekünk, székelyeknek az a válaszunk, hogy erőt mutatunk fel, megmutatjuk, hogy mi őrizzük elődeink hagyatékát, büszkén vállaljuk identitásunkat, ápoljuk hagyományainkat, és át is adjuk a jövő generációnak! Ennek az emlékháznak is ez legyen az üzenete. Legyünk büszkék örökségünkre, legyen ez egy jó példa arra, hogy itt éltünk, itt élünk, és itt élni fog egy erős nemzeti közösség!” – fogalmazott a háromszéki politikus.

A rendezvényen Dimény-Haszmann Orsolya, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum muzeológusa a hagyományőrzés fontosságáról beszélt, arról biztosítva a községházát, hogy múzeumi intézményként jövőben is támogatni fogják az emlékház és a majdani skaznen fenntartását és fejlődését. Héjja István házáról, az udvaron még fennálló épületekről ugyanis határozott látképe van a falu önkormányzatának, idővel valódi szabadtéri, „élő” múzeumot szeretnének kialakítani a területen.

A Héjja-házban őrzik a falu múltját. Fotó: Tuchiluș Alex

Héjja István unokája nagyapja örökségéről emlékezett meg, aki két évszázaddal ezelőtt, 1878-ban született Székelypetőfalván. Jegyzői vizsgáját 1901-ben kitüntetéssel szerezte meg, 1904-től Gelence rendszeresített segédjegyzője volt. Később a falu adó- és közigazgatási jegyzője is lett, ezzel együtt aktív szerepe volt az egyházi életben is, hűen szolgálta a falu közösségét.

Dimény-Haszmann Orsolya muzeológus köszöntötte a résztvevőket. Fotó: Tuchiluș Alex

Héjja István 1969 júniusában hunyt el, emlékét családja őrzi, házával azonban a fiatalabb generációk is megismerhetik a jegyző és a falu múltját is. „Legyen ez az emlékház nem csupán egy hely a múlt tiszteletére, hanem egy olyan központ, ahol a jövő generációi is megismerhetik és megbecsülhetik elődeink örökségét” – fogalmazott a nyitóünnepségen Héjja Gyula, István unokája.

Népi viseletben tisztelegtek a falu asszonyai. Fotó: Tuchiluș Alex

A házat eredeti bútorzattal rendezték be, fényképekkel és iratokkal, Héjja István életét bemutató és családfáját megrajzoló táblákkal, egy termet pedig kifejezetten a falu jeles szülöttjeinek áldoztak. „Az, amit itt most elkezdtünk, csak egy kis része az egésznek. Szeretnénk létrehozni egy találkozóteret, a telek végén a Nemere gattert  (keretfűrészt) állítanánk ki, és bízunk benne, hogy ezt működőképes állapotba is hozzuk. Az emlékház melletti romos épület a mi víziónk szerint egy konferenciaterem lesz. A kis magtár felújítása pedig egy következő meglepetés része lesz” – vázolta fel az élő falumúzeum terveit Ilyés Botond polgármester.

A néhai jegyző bútoraival rendezték be a szobákat. Fotó: Tuchiluș Alex

A községvezető még tavaly jelentette be, hogy sikerült megegyezni Héjja István örököseivel, az önkormányzat így megvásárolta a telket a rajta levő épületekkel együtt. Már akkor jelezte, hogy skanzent létesítenének a területen, ahol Gelence hagyományos szakmáit, főképpen a fafeldolgozást mutatnák be.

A régmúltat idézi a beltér. Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük