Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Erőszak a családban

Erőszak a családban Kovászna megye

Ne maszekoljunk tovább – döntött Torma Vera, a Diakónia gyermek- és családjóléti ágazatának sepsiszentgyörgyi igazgatója, mikor egyre többször fordultak hozzá bántalmazott nők, többgyerekes anyák segítségért, ő pedig szervezeti erőforrások híján csak magánszemélyként, korlátozott mértékben tudott segíteni. A járvány miatt hangsúlyosabbá vált témára fogékony szövetségesre talált Tulit Éva színésznőben a tavalyi Civil Liciten.

Hirdetés
Hirdetés

Akkor ketten úgy döntöttek, a névtelen, árnyékban meghúzódó érintettek érdekében, most már az alapítvány támogatásával szakmai konzultációt szerveznek, ami pénteken meg is történt a szentgyörgyi Írisz Házban. Egy szimbolikus kerekasztal mellé számos, a családvédelem, a bántalmazott anyák iránt érdeklődő és a helyzetük megoldásában részes szakember ült le: képviseltette magát a polgármesteri hivatal, a rendőrség, az ügyészség, a szociális igazgatóság, a gyermekjogvédelmi igazgatóság, valamint ügyvédek, pszichológusok is jelen voltak.

„Egy ilyen konferencia arra vonatkozó jelzésként, figyelmeztetésként, javaslatként ér el az önkormányzathoz, hogy még milyen tennivalója van” – jegyezte meg Var-gha Fruzsina alpolgármester. A beszélgetést moderáló Tulit Éva és Gecse Noémi színésznő e nehéz téma bevezetéseképpen Janikovszky Éva írásaiból olvasott fel a férfi és női szempontokra ráhangoló írásokat, illetve a szintén meghívottként résztvevő Brassai László pszichológus az agresszív személyiség jellemzőiről beszélt.

Mint azt Szőcs Levente, a megyei rendőrség munkatársa elmondta, tavaly jelentősen megnőtt a családon belüli erőszakos esetek száma. Ha a bántalmazott fél – legtöbbször a nő, anya – odajut, hogy a segélyhívón jelentse az esetet, a rendőrség kiszáll, és egy 21 kérdéses kérdőív kitöltése után méri fel, mekkora a kockázat, ki kell-e azonnal állítani egy ötnapos távoltartási parancsot, amit 6 hónapig meg lehet hosszabbítani. Sajnos, sokan utólag visszavonják a feljelentést: többször anyagi kiszolgáltatottságuk okán, vagy azért, mert az önérvényesítésnek nincs hagyománya a családban, annál inkább a tűrésnek, alárendeltségnek.

Több megszólaló is hangsúlyozta, bátorítani kellene az érintetteket, ne tartsa őket vissza a nyilvánosságtól való félelem. A hivatalok a lehető legdiszkrétebben intézik az ilyen ügyeket, ezért például azok a segítők sem jelentek meg a beszélgetésen, akik közvetlen kapcsolatban vannak az érintettekkel, hogy személyük se lehessen vonatkoztatási pont.

Fontos tudni, nem csak a fizikai, hanem a verbális, gazdasági, szexuális, pszichikai agresszió miatt is panaszt lehet tenni akár a törvényszéken, akár a szociális igazgatóságon. De a gyerektartás nemfizetése is bűncselekmény, amit 3 hónapon belül lehet jelenteni. Szép Márk Linda pszichológus, a szociális igazgatóság képviselője elmondta, a hivatal ilyenkor egy mobil csoportot küld a helyszínre, amely több szempontból is tanácsadást nyújt nem csak a bántalmazottnak, hanem az agresszornak is. De ha egy nő csak informálódni fordulna hozzájuk, ezt is megteheti a 0754.800.808-as telefonszámon.

Az országos szinten működő Vénusz-program megyénkben is lehetőséget nyújt a bántalmazott nők, anyák megsegítésére: egy évig védett otthonban húzódhatnak meg az otthonukból távozni kényszerültek, szakemberek segítenek nekik talpra állni, munkát találni, de jogi, pszichológiai tanácsadásban is részesülnek, mondta Klozer Rita Kovászna megyei projektfelelős, a gyermekjogvédelmi igazgatóság munkatársa. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások