Enyhébben, de drágít a Tega

Enyhébben, de drágít a Tega Kovászna megye

Tóth-Birtan Csaba, az Öko Sepsi önkormányzati társulás elnöke, illetve Máthé László, a Tega Rt. köztisztasági vállalat vezetője tegnap közös sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy tervek szerint már márciustól, de áprilistól biztosan drágítanak a szolgáltatásukon. A jövőkép sem rózsás, a közeli lécfalvi hulladéklerakó beindulása után sem lesz jobb a helyzet.

A Tega Rt. már tavaly novemberben leadta a szerződés- és ármódosító javaslatait, az Öko Sepsi társulás pedig elindította a közmeghallgatási procedúrát. A kiváltó ok az idén január elsejétől életbe lépő, a 2006/196-os törvényt módosító sürgősségi kormányrendelet volt. Ezszerint a lerakóba kerülő hulladékra az év első napjától a már meglévő illetékek mellett tonnánként 80 lejnyi terhet is kiróttak (erre az összegre még rájön az áfa).

– Január elsejétől gyakorlatilag 2 illetékkel sújtották az önkormányzatokat, illetve a hulladékbegyűjtő cégeket a lerakóba kerülő szemétért. A kormányváltás után – mivel rájöttek, nincs jól megfogalmazva az előbb említett törvénymódosítás – hamar meg is született egy újabb módosítási kezdeményezés, ám ez azóta is stagnál. Ez utóbbi szerint nem az egész lerakóba kerülő hulladékmennyiségre, hanem csak az éves célok nem teljesítésére szabnák ki ezt a 80 lejes illetéket – részletezte Tóth-Birtan. A háromszéki szakemberek reménykedtek abban, hogy a kezdeményezés hamar törvényformát ölt, ám ez mindeddig nem történt meg, eközben pedig múltak a hónapok, a Tega Rt. pedig elképesztő, egyre növekvő összegű számlákat kapott a brassói hulladéklerakótól. A 80 lejes illeték érvénybelépése a Tega Rt.-nek egyből 180 ezer lejes mínuszt eredményezett: ennyivel volt több ugyanis a Brassó által januárban kiküldött (380 ezer lejes) számla, a februári pedig már 421 ezer lejre ugrott.

Tervek szerint márciustól, de áprilistól biztosan nő tehát a „tegás számlánk”: eredetileg nagyobb összegeket terjesztettek elő közmeghallgatásra, ám végül a vállalat vezetősége úgy döntött, Sepsiszentgyörgyön 9 lejt (az eddigihez képest 1 lejjel többet), vidéken pedig 7 lejt (50 banival többet) kóstál majd a szolgáltatásuk havonta, személyenként. Jogi személyek esetében 92 lejről 110 lejre emelkedik a díjszabás.

Tavaly a 70 év fölötti személyeket mentesítették a „szemétdíj” kifizetése alól, ám ez jelentős pénzkiesést eredményezett. Ezért az elkövetkezőkben ezt a kedvezményt „progresszív csökkentésnek” vetik alá: magyarán a 800 lej alatti nyugdíjakra jogosult, 70 év fölötti személyek ezentúl is bérmentve élvezik a szolgáltatást, a 800–1000 lej közötti nyugdíjat kapó időseknek csak a díjszabás 50%-át kell kifizetniük , az ezerlejes (illetve ezen felüli) nyugdíjak esetében nem lesz kedvezmény.  Érdeklődésünkre az is kiderült, hogy a lécfalvi hulladéklerakó beindulása sem jelentene megoldást az említett gondokra, mi több, egyes forgatókönyvek szerint, ha nem megfelelő ajánlattal nyerik meg a tároló működtetését, az a háromszéki szelektív hulladékgyűjtési rendszer sejtjeire hullását, megbukását is eredményezheti.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások