Hirdetés
Hirdetés

Először díjazták az idősgondozókat

Először díjazták az idősgondozókat Kovászna megye

Szerdán a Munkaügyi és Szociális Védelmi Minisztérium Bukarestben első alkalommal díjazta az idősgondozásban jó gyakorlatot felmutató intézményeket és civil szervezeteket. Megyénkből elismerést vehetett át a Diakónia Keresztyén Alapítvány otthongondozó-szolgáltatása, illetve a Zathureczky Berta Központ.

Hirdetés
Hirdetés

– Egy korábbi, októberi pályázati kiírás alapján mintegy 100 intézményt és szervezetet nevesítettek erre az elismerésre, ami megyénként átlag két szolgáltatást jelent, holott számottevően több működik az országban: nekünk is a most kiemelt figyelmet kapó tevékenységi ágazatunk mellett még van egy elhunytak és demens betegek hozzátartozóit támogató és egy új típusú, közösségi támogató szolgáltatásunk is – számolt be érdeklődésünkre lapunknak Tóth Anna, a Diakónia Alapítvány idősgondozó ágazatának vezetője, aki kollégájával, Vinczi Zsuzsával, az otthongondozás szolgálat felelősével személyesen vette át az elismerő oklevelet. A Zathureczky Központ képviseletét Tankó Tímea szociális munkás látta el.

A Pszichológia és Neveléstudományi Egyetem szociális munka tanszékének aulájában megtartott díjazáson a kezdeményezésről beszélt Makkai Péter államtitkár, de felszólalt a Világbank képviselője is, mivel ez az intézmény is segíti a minisztériumot abban, hogy hatékonyabb legyen az idősgondozás, majd sorban átadták az okleveleket a megjelenteknek. Tóth Anna rövid köszönőbeszédében elmondta, arra a 37 munkatársra gondolva veszi át az elismerést, aki éppen akkor a falvakat járja, és szociomedikális ellátásban részesíti a rászoruló időseket.

– Örömmel és büszkeséggel tölt el a kapott díj, amely az ágazat húsz­éves fennállására éppen jókor jövő, szép meglepetés – mondta a Diakónia idősgondozó ágazatának igazgatója. – Ilyen díjazásra fennállásunk óta először kerül sor, de mint értettem, a továbbiakban hagyománya lesz a jó gyakorlatok elismerésének. Én egyenes összefüggést vélek felfedezni aközött, hogy Makkai Péter lelkész mint az Írisz Ház volt igazgatója, tapasztalt szakemberként került a minisztériumba, és aközött, hogy végre érezzük ezen intézmény támogatását is, hol­ott korábban az volt a jellemző, hogy inkább hírhedett, engedélyeket kibocsátó és megvonó, monitorizáló fölöttesként viselkedett a civil szervezetekkel szemben. Makkai Péter jelenlétének köszönhető, hogy a minisztérium igazgatói is jobban rálátnak a szociális védelem gyakorlatára, mindennapjaira, és így már kevésbé jellemző, hogy a fejünk fölött szabnak megvalósíthatatlan feltételeket, és hoznak döntéseket – értékelte Tóth Anna a megkönnyebbülésükre szolgáló változást. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük