Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

A közösségért dolgoznak Kovásznán
Az RMDSZ Kovászna Városi Szervezete december 14-én, szerdán tartotta tisztújító ülését. Az eseményen jelen lévő 50 tag Gyerő József polgármestert bízta meg a szervezet vezetésével, akinek munkáját a következő négy évben az újonnan kinevezett választmány segíti. Gyerő József polgármester összegezve a kétéves közigazgatási munkálatokat elmondta: ,,Úgy gondolom, a közösség szolgálatán van a hangsúly. A jövőre nézve elsősorban a csapat bővítését tartom fontosnak és az emberi kapcsolatok erősítését.” A közgyűlésen elfogadták a helyi szervezet alapszabályzatát, valamint megválasztották a fegyelmi és etikai bizottság tagjait. Éves beszámolót tartott Bodó Enikő, az RMDSZ Kovászna Városi Nőszervezetének elnöke, Molnár János, a helyi tanács RMDSZ-frakciójának vezetője, valamint Sinka Norbert, a Fiatalok Kovásznáért Szervezetének (FIKOSZ) elnöke. Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete a 2023-as évben folytatja a helyi és községi szervezetek újraalakítását. (közlemény)

Ajándékok a baróti Cimborának
A Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) 6000 lejt tudott összegyűjteni arra a célra, hogy nehéz körülmények között élő személyeken, családokon segíthessen. Úgy tervezték, hogy az igénylőknek 300 lejnyi segélyt adományoznak a legsürgősebb, legfontosabb, legidőszerűbb költségeik fedezésére, beleértve akár a karácsonyi bevásárlást is. Elvileg 20 igénylőnek volt elég a pénzalap. A gyors segélyeket kérvényezés alapján adták, adják, ám mivelhogy csak öt (erdővidéki) jelentkező volt, úgy döntöttek, a decemberben megmaradó 4500 lejből a baróti Cimbora óvodába járó gyermekek számára vásárolnak ajándékokat, édességeket. A 300 lejes családi adományokat egy szűk körű találkozón adják át az érintett két baróti és három környékbeli igénylőnek. A CIVEK vezetői meglepődtek azon, hogy csupán öt jelentkező volt, ám a megmaradt pénzösszeg is baróti családoknak szerez örömet karácsonyra. Azért választották Barótot és környékét, mert a fő támogató cég baróti, nyilatkozta a háromszéki sajtónak Berecki Kinga, a CIVEK elnöke. (bl)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük