Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ellenőrizni fogják a háromszéki kutyatartókat

Ellenőrizni fogják a háromszéki kutyatartókat Kovászna megye

A Kovászna megyei rendőrség kötelékébe tartozó állatvédelmi osztály tevékenységi mérlege alapján elmondható, hogy a kutyatulajdonosok által elkövetett bűncselekmények több mint 90 százaléka a házi kedvencek farkának és fülének csonkítására vonatkozik, ami egy furcsa hagyományra vezethető vissza, és ami a törvény értelmében 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság állatvédelmi osztályának tevékenységi mérlege szerint Baróton, Kovásznán és Bodzaforduló környékén a leggyakoribbak az ilyen jellegű bűncselekmények, ami a pásztorkodás hagyományával köthető össze. „Évtizedek óta hagyomány, hogy a juhokat vagy teheneket őrző kutyák fülét megcsonkítják, megyénkben az általunk regisztrált bűncselekmények több mint 90%-át ezek az esetek teszik ki. A törvény, amely ezt tiltja, már 2004 óta érvényben van, de sok kutyatulajdonos még most is azzal mentegetőzik, hogy nem tud róla. A törvény nem ismerete azonban senkit sem mentesít a felelősség alól. Remélem, az állatorvosi rendelőkben napirenden szerepel a téma, mert az orvosok ismerik a jogszabályokat. A csonkítás bűncselekménynek minősül, és börtönnel büntetendő” – nyilatkozta Albert-Tóth Andrea, az állatrendőrség vezetője.

Az állatrendőrök elrendelhetik a bántalmazott, sérült, megkínzott állatok menhelyre költöztetését * Fotó: Barabás Ákos

A megyei állatrendőrség megalakulása óta eltelt 3 év alatt összesen 80.600 lej értékben alkalmaztak pénzbírságot, valamint 54 bűnügyi eljárást kezdeményeztek, és 53 alkalommal tartottak helyszíni ellenőrzést. Ettől a héttől november végéig az állatrendőrség az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatósággal közösen, az állatorvosok bevonásával, valamint a sepsiszentgyörgyi AMY és a kézdivásárhelyi Benji egyesületek támogatásával tájékoztató és figyelemfelhívó kampányba kezd a kutyatulajdonosok kötelezettségeire, illetve ezek elmulasztásával járó büntetésekre vonatkozóan. Elsőként Málnást és a szomszédos falvakat járják be.

„Célunk, hogy november végéig a megye minden települését felkeressük. Előzetesen egyeztetünk a körzeti állatorvosokkal, hogy hol vannak hiányosságok, van-e olyan kutyatulajdonos, aki megtagadja a veszettség elleni oltást; az ilyen eseteket prioritásként kezeljük. A két civilszervezet önkénteseivel közösen tervezzük végigjárni a megyét, célunk, hogy minden településen legalább 50 háztartást felkeressünk. Fontos, hogy az információ minél több emberhez eljusson. Ha szabálytalanságot észlelünk, felszólítjuk a tulajdonosokat, és határidőt szabunk a hiányosságok pótlására. Segítünk nekik abban is, hogy megadjuk azoknak az irodáknak az elérhetőségét, amelyekkel együttműködünk az ingyenes ivartalanításban, így elvileg egy kutyatulajdonos megúszhatja körülbelül 100–150 lejjel, amit a mikrochipezésért és veszettség elleni védőoltásért kell fizetnie” – részletezte a Kovászna megyei állatrendőrség vezetője.

A törvény értelmében a kutyatulajdonosok 3000–12.000 lej közötti bírsággal sújthatók, amennyiben nem oltatják be házőrzőiket, a mikrochip hiánya miatt pedig 5-10 ezer lej közötti büntetést kockáztatnak. Szintén szabálysértésnek minősül az állat kötelező ivartalanításának elmulasztása, ezért szintén 5-től 10 ezer lejig terjedő büntetés róható ki. A megfelelő menedéket, élelmet és vizet nem biztosító kutyatartókat pedig 3000–12.000 lejjel büntethetik.

A farok- és fülcsonkításért, valamint a 8 hetesnél fiatalabb kölyökkutyák eladásáért 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak a tulajdonosok. Az állatok szándékos megsebesítése esetén 1-től 5 évig, kínzásáért, leölésért pedig 2-től 7 évig terjedő szabadságvesztés a büntetés.

Hirdetés
Hirdetés

A kovásznai állatrendőrség a tavaly 34 riasztást kapott a 112-es sürgősségi segélyhívón (2021-ben 4-et, idén eddig mindössze kettőt). Negyvenkét alkalommal (2021-ben 39-szer, az év eleje óta 3-szor) szóbeli értesítés nyomán szálltak ki ellenőrizni, és 50 petíciót vettek át, vizsgáltak ki (2021-ben 33-at, az év eleje óta 18-at).

A tavalyi 45 átfogó ellenőrzést követően 532 esetben róttak ki pénzbírságot 55.600 lej értékben, 2021-ben 43 alkalommal bírságoltak 8000 lej értékben, idén pedig 175 büntetésnél tartanak 17.000 lej értékben. Míg 2021-ben 9 esetben indítottak nyomozást bűncselekmény gyanújával, tavaly ez a szám 35-re nőtt, az év elejétől 10 alkalommal kellett bűnügyi eljárást indítani.

Honnan ered a fül- és farokcsonkítás hagyománya?
Hajdanán ez a „műtéti” beavatkozás a kutyák védelmét szolgálta, egy vadállattámadás esetén így kevesebb volt a „fognivaló” rajta, közelharc során nem tépték le a fülét a ragadozók. A nagytestű patások őrzésére kiképzett kutyák esetében félő volt, hogy rálépnek a hosszú farokra, ezért csonkolták azt a pásztorok.

Fotó: Barabás Ákos

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. március 7., 9:15
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Nagyon helyes!!! Talán valaki utánna nézne annak is,hogy múlt hét folyamán Nyújtód lemhény felőli végében két kutya kószált egy fekete közepes testü meg egy nagyobb testü fehér a parkolónak kialakított részen.A kutyák nem voltak rosz bőrben de valószínű valahonnan hozták az éjszaka leple alatt.Mivel minden nap eljárok autóval azon a szakaszon feltűnt,hogy idáig nem láttam őket.Péntek reggel mikor jöttem munkában láttam már messziről,hogy a parkirozónál köröznek a varjak.Kiderült,hogy a fekete kutyus elpusztult és már a tetemét csipkedték a madarak.Elborzadtam,hogy mi történhetett mivel előtte való reggel még mindkettő futkározott a kukák körül,viszont akkor a fehéret nem láttam sehol.Hétfőn viszont szintén reggel észrevettem,hogy a fehér is elpusztult az út másik oldalán feküdt szintén jóval bennebb az úttól.Sajnos minden nap majdnem találkozok elűtött macskákkal,kutyákkal és mivel imádom az állatokat napokig nem tudom kiverni a fejemből amikor ilyen eseteket látok.Talán nem elegendő a törvény sok esetben,mert nincs tettes,de ha lenne néhány helyen kamera akkor ellehetne csípni azokat akik kidobnak állatokat ,magukra hagynak étlen,szomjan.Ez a két kutya esete nagyon felkavart mert ezeket nagy valószínűséggel nem autó ütötte el.Kérdés,hogy egyik napról a másikra,hogy pusztult el két egészségesnek tűnő állat?

  • User
    Dátum: 2023. március 7., 10:40
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Ez az elet Misike, kell birsagolni a parasztot , azt senki sem veszi eszre hogy olyan gazdak vannak ahol a het napjain az allatok csak a paros vagy a paratlan napokon kapnak enni vagy esetleg hetente egyszer max. ketszer ezek a nagy bajok nem az hogy a zart terben tartott es gondozott kutyus tokos vagy toketlen !!!

  • User
    Dátum: 2023. március 7., 18:10
    ÉRTÉKELÉS: 3

    3 év alatt CSAK ennyire futotta, de most felébredtetek, hogy kéne/kell büntetni!!!! Bravó! Nem nyelem én sem le a csonkítást, de esetleg szólok 1ik ismerősömnek, h a felfogott, csonkított kutyusát csapja el, h ne kelljen büntit fizetni!!! Jó lenne azt a sok kobor ebet ivartalanítani!!! Kézdivásárhelyen 1!!! doktornő végez ingyenes ivartalanítást!!! A többi a nagy gázsit mire kapja?! Nemcsak a fent említett helyen, hanem több utmenti parkolóban láttam idegen kutyákat körözni!!! Régen 1-1 sereg kutyát exportáltak Bukarestből az ‘állatvédők’!!! Jó lenne azt a sok kutyatetemet lefotózni & megkeresni a csipjüket KUTYARENDŐRSÉG!!! Lógatjátok amitek van!!!!

  • User
    Dátum: 2023. március 7., 18:17
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Nos igen,nehogy Kovászna megye kimaradjon ezekböl az életbevágó dolgokból.Mindenhól minimál bér,a kutyát nem zavarja,had ne soroljam a töbi jolétet.Viszont amikor az ellenörök elérnek a falunak-városnak a C betüs részére film felvételel igazolják hogy bementek minden udvarra ,és ellenöriztek minden állatot.

  • User
    Dátum: 2023. március 8., 7:43
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Azt is ellenorizhetnek hogy milyen korulmenyek kozt tartjak maganhazaknal is a kutyakat. Ejjel nappal vonyitnak vinnyognak,ugatnak uvoltnek,mert fel negyzetmeteren korlatozva vannak egy improvizalt kertec moge,egy lakatlan haznal pl! Nincs nyugtuk a kornyeken lakoknak. Nyitott ablaknal letezni nyaron nem lehet barmilyen meleg van !

  • User
    Dátum: 2023. március 8., 21:05
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Február 8-an jöttem kiskaszonbol szentlélekre a főúton mikor az első házakhoz értem 3 kutya szaladt felém egy sárga és két szürke, körülvettek alig tudtam elhajtani őket, jó lenne megkötni a kutyákat amíg nem történik baj, nem szerencsés gyalogolni, nincs biztonság.