Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elkészült a málnási kultúrotthon

Elkészült a málnási kultúrotthon Kovászna megye

Kitehették a pontot a málnásfürdői kultúrotthon felújítására, bevezették a ravatalozóba az áramot, van már orvosa is a községnek: idén – a tavalyi szűk esztendőhöz képest – reményteljesen alakulnak a község dolgai. „Nem volt adósságunk, jól zártuk az évet, de alig értünk a végére” – mondta a polgármester asszony.

Hirdetés
Hirdetés

A málnási kultúrotthonban konyhát szereltek fel, Málnásfürdőn pedig befejezték a kultúrotthont, melynek felújítását májusban kezdték el, miután az idei jobbacska költségvetésből a túlélésen kívül már rendezni is lehet némely dolgokat. Az épületben kicserélték a padlót, a belső ajtókat, felújították a mosdókat, és színpad is készült, így a helybeliek ünnepei méltó körülmények között zajlanak majd. A közeljövőben bevezetik a ravatalozóba a villanyt, ez Málnásfaluban már meg is történt (köszönettel nyugtázzák a református egyház ehhez nyújtott segítségét), és felszerelték a katasztrófavédelem által szükségesnek, kötelezőnek tartott vészjelző szirénát.

Szotyori Angéla polgármester megkönnyebbüléssel tájékoztatott arról is, hogy végre megkötötték a szerződést a Mikóújfaluban is rendelő Kovács Attila családorvossal, aki a tervek szerint két napot Málnáson is rendel, a málnásfürdőieknek pedig, mivelhogy épp a két falu közé esnek, szabad választásuk lenne, hogy hova menjenek, ha baj van.

A polgármester asszony szerint a bürokrácia hátráltatja leginkább az ügyintézést, tapasztalata szerint mindenki fél, hogy hibát találnak a munkájában a felsőbb ellenőrök, ezért nehezen döntenek. A meleg ebéddel kapcsolatos szigorú előírások teljesítésének hosszas procedúráját említi elrettentő folyamatként.

Mint elejtett szavaiból kitűnik, neki nyári szabadságra nem telik, szerződéskötések szezonja van, augusztusban pedig számvevőszéki ellenőrzésnek néznek elébe.
Nincs szociális segélyezett a faluban, nincs akivel lekaszáltatni a zöldövezeteken a füvet, az utak, árkok mentét, de mivel jó gazda szeme nem tűri az elhanyagolt faluképet, hát megoldja, ahogy tudja.

– Régebben a törvény megengedte, hogy napszámosokat alkalmazzunk ilyen munkálatokra, most megváltoztak az előírások, ezért vagyunk bajban – mondja.

Málnás nincs egyedül azzal a gondjával sem, hogy elöregedett a település, nagyon sok fiatal külföldön dolgozik, a visszautat pedig egyelőre kevesen találták meg. Ami a terveket illeti, az elavult közvilágítás modernizálása lenne a következő lépés, erre már megvan a tanácshatározat, továbbá videokamerákat szerelnének fel a községközpontban – bár a közbiztonsággal nincs gond, még jót foghat. <<
(bt)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások