Felhívás!

Életbe menekülni

Életbe menekülni Kovászna megye

Az életnek van kerete. Nem szívesen mondom, hogy van eleje meg vége, hiszen éppen az eleje és a vége az, ami az egyes ember számára felfoghatatlan. Így hát a legfontosabbal kezdi a 94 éves, világháborús vitéz Bartha Mihály is a beszélgetésünket. Nem zuhanunk bele az Úz völgyébe rögvest, hiszen előbb ki kellett tanulni Brassóban az asztalos mesterséget, aztán haza Sepsiszentgyörgyre, Árkosra, építkezni igaziból.

 

 

– Örökké van mit csinálni ebben a korban is. Mert úgy van ez, ha az ember abbahagyja a munkát, egyszerre megöregszik. Asztalosinas voltam. Jött a magyar idő, a bécsi döntés, hazajöttem Szentgyörgyre. Hét osztály, abszolválás, egy inasév Brassóban. 1943-ban bésoroztak magyar katonának. 1924-ben születtem Árkoson, haton voltunk testvérek, egy leány. Anyám 18 éves korában lett gyári munkás a dohánygyárban, reggel hat órakor gyalog Árkosról, otthon pedig végezte a földi munkát, állatokat tartott s gyermekeket, a férfiak a háborúban voltak.

– Katonaként hova került?

– Szentgyörgyön a Kossuth utcában soroztak be, leventekatona voltam. Az Úz völgyébe kerültem frontra. Barakkokban laktunk az elején, aztán a front. Arra már ki lettünk képezve. Volt aknavető szakasz, voltak puskások, ágyú. Magyar katonák voltunk. ’43–44-ben beosztottak az idősebb katonák közé, azok már az első világháborúban képeződtek ki. 1944-ben vittek augusztusban a frontra ki. Tiszta gyalog mentünk Csíkszentmártonig. Az Úz völgyében szolgált egy vicinális vonat, mert ott volt egy nagy deszkagyár, szállították a deszkát. De volt ott kaszárnya is, a magyarok építették a szorosokban, a határokon mindenütt.

– Most üres a kaszárnya. Adjunk-e hálát ezért?

– A gyár megbukott a háború után. Egy zsidóé volt. A kommunista világban megbukott a gyár s minden.

– Volt-e valami jele a román átállásnak augusztusban?

– Az öregek, az első háború katonái érezhettek valamit. Ott voltak közöttünk.

– És jól emlékeztek az 1916-s román betörésre, Székelyföld kirablására, lakosság elhurcolására, falvak, városok fölgyújtására a rablások után.

– A Veresvíz partján ástunk bunkereket. Én asztalosként szakadatlanul dolgoztam. Ugyebár ott volt a román katonaság, de mi nem bántottuk egymást, mert tudtuk, hogy azon az oldalon vagyunk sorakoztatva a háborúban. Mind a szovjetoroszok ellen voltunk, a németek oldalán. Aztán láttuk, hogy a németek mind jönnek visszafelé, kocsisorokban, hadi technikával felszerelve, csak jöttek s mentek keresztül rajtunk. Motorbiciklivel. S mind azt mondták akkor, augusztusban, hogy az oroszok még messze vannak. Az is a helyzetben volt, hogy a románok engedték már augusztus közepén az oroszokat. És aztán megszorítottak minket is, mert ugye, mi már ellenség voltunk a románoknak.

– Innen s most nézve, az Úz-völgyi magyar sereg valóságos kutyaszorítóba került, hiszen a románok megfordították a fegyvert.

– Tisztára úgy volt, hogy ellenséggé váltak a szövetségesek. A németek tudhattak valamit, de nekünk nem mondtak semmit. Ők vonultak vissza motorokkal, harckocsikkal, vitték magukat s a holmit. Mi maradtunk, székelyekül, az az igazság. Egyszer jöttek orosz tisztek német ruhába öltözve! Mindent megnéztek, mi hol van, mi hogy is állunk, miféle fegyverekkel, érted-e? Német ruhában az oroszok, tárgyaltak s mindent kiderítettek. Ez is volt! Mindent tudtak, mi hol van.

– Hogy kezdődött tulajdonképpen a csata, a frontviaskodás, melyben annyi száz székely elhullott?

– Augusztus 26-án megszólaltak a géppuskák, meg a Veresvíznél az ágyúk, ott, az ezeréves határnál. Pénteken tíz órakor. Baj van – figyelmeztetett a tizedes, vigyázzunk, mert jönnek az oroszok. Egymás után 200 gép. Kettőt lőttünk ágyúval, de hát az mi volt?! Azt mondja a tizedes, meneküljünk, meneküljünk szerte szét, mert ha nem, halálba vagy fogságba kerülünk. Az erdő le volt vágva a fakitermelés miatt, alig volt, ahová menekülni. De még a frontharcok előtt a deszkagyári munkások s az egész település, a lakosság, mert ugye abban az időben település is volt az Úz völgyében. Most senki. Menekülés volt a mi augusztusunk.

– A lakosság sosem tért vissza?

– A kommunista világban megszűnt a gyár. Na, a tankot a mi lövegünk nem fogta, meg se rezzent. És már semmink sem maradt, ágyúnk sem, menekülhettünk, akik megmaradtunk, gyalog. Szőcs Dani karpaszományos volt, menekült ő is. A front után ment egyetemre.

És maradt az emlékmű terve mindenkiben. De nem a kommunista világban, nem. A románok abban a világban mindent letagadtak s letaroltak az Úz völgyében. 1989 után gyűjtöttük a pénzt, a munkát odafenn, megépítettük az emlékművet is. Van ott egy kicsi kápolna is. Minden áldott esztendőben odakinn vagyunk. Már akik még megvagyunk.

Még van két „meglévő” vitéz. A halál s az orosz az Úz völgyében nem válogatott. Bartha Mihályt, az árkosi születésű szentgyörgyit, a szárazajtai Incze Pált s Ledán honvédet megtűri az élet, s valósággal kerüli a halál. Fél a halál, látván, dologidőben vannak a megmaradottak, szakadatlan. (Fájdalommal tudatjuk, hogy a minap Incze Pál honvéd is visszahúzódott szülőföldjébe – szerk. megj.)

– Az akkori idősebbek már tudták, milyen volt a 14-es háború s milyen a második, a miénk. Menekülésre adtuk az életünket, mikor már rájöttünk, hogy azzal az orosz technikával s a nagy seregükkel nem állhatunk szemben. S a németek… A németek hol jártak már!

– Mi a véleménye, ha lett volna hadi technikájuk s rendes sereg, megállíthatták volna a szorosban őket?

– Semmiképpen. Gyalogosan voltunk, szinte semmi felszerelésünk nem volt velük szemben. Menekültünk, mert nem volt más megoldás. És leszakadtak a honvédek közül sokan. Sokan elmaradtak, elszöktek, vissza s belé az életbe.

– Meddig vonultak vissza?

– Tusnádfürdőn akartam szökni, de elkaptak. Kérdezték, honnan vagyok. Mondtam, Kolozsvár mellől. Visszaparancsoltak Csíkszentmártonba. Onnan átparancsoltak Székelyudvarhelyre. Jött egy német autó, felvettek, aztán megkínáltak német fehér pálinkával. Onnan is elszöktünk. Alsósófalván szénába bújtunk az orosz elől. Aztán adtak a faluban civil ruhát, kalapot, kapát, kaszát, dolgoztunk is, mint a rendes paraszt emberek, így nem igazoltattak. Ilyen az életnek az a fele.

***

Még hallgatni is nehéz, különösen ha apám testvérére, az Úz völgyében elesett Czegő Zoltán nagybátyámra gondolok. Elmondom Sófalván, hogy megtartó ruhába öltöztették Bartha Mihályt, életbe menekítették máig is.

– Alsósófalván marasztaltak, hogy adnak munkát, adnak majd leányt, ne menjünk már odébb, hiszen életes a Sóvidék. De nem. Nekem Árkos, Szentgyörgy volt örökké a fejem fölött. Szent Mihály vasárnapján, szeptember 29-ikén értem haza. Orosz seregek elől.  Hárman voltunk katonák a családban. Életbe jöttem, életbe öltöztettek. Aztán Brassóföldvárra vittek sok honvédot a haláltáborba. Engem is akartak. Apám a román őrmesternek adott egy disznót s ötszáz lejt, hát nem vittek el. Hálistennek elmúlt minden, örvendek, hogy ebben a korban még élek, dolgozom. Mert ha dolgozik az ember… tudok vinni egy-egy koszorút az Úz völgyébe. Balázs Anti megfaragta dr. Szőcs Daninak a kopjafát. Ott leszünk, akik vagyunk.

Nem csinálunk a magunk dicsőségére magyar hősi halottakat. S ahányszor a nevüket a hatalom letörli, levési, visszavéssük. – A veteránpénz 180 lej, azt kapjuk, koszorúkra költjük idén is a véres Veresvíz szorosában.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. augusztus 22., 3:52
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Ér Szőcs Dánielt ismertem, az életben is egy Úri ember volt !!!Nagyon szerettük és tisztelték mint tiszti fő orvost!Amikor még tudtuk hogy jönnek izgatottan vártuk az egésszęgügyben.Fő hajtással és fájdalommal gondolunk arra hogy vissza adta lelkét teremtőjének! !Emléke Legyen Áldott!!Pihenés csendes !!!.Mezei Máthé Rózsika .2017.Augusztus 22-én Pécsett .

  • User
    Dátum: 2017. augusztus 22., 14:13
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Czego ur! NEM regen aug 10 en volt a Delatiny MIkuliczin Csata 73 -ik eforduloja.Galiciaba a marosvasarhelyi 27 es M. Kir. szekelyhadosztaly 4honap alatt tobb ezer embert veszitett.EZEk a honvedek nem szoktek meg ,nem vonultak visza vegsokig megaltak helyukotCzego ur az on korlatolt agyaban nem fordult meg a gondolat hogy megemlekezek roluk.E sorok iroja nem torodve az ukrajnai helyzettel,anyagiakal aug. 9 ott allot aj jamanai fahidon a Prut folott.Egymagam emllekezve a 27/ii udvarhelyi zaszloaly 250 fonyi vesztesegere ,az igazi de elfelejtett hos 27 es honvedekre