Hirdetés
Hirdetés

Egy jó műsorvezető mindenhez (is) kell értsen

Egy jó műsorvezető mindenhez (is) kell értsen Kovászna megye

A sepsiszentgyörgyi Kiss Bence nevét és főleg hangját nagyon sokan ismerik Háromszéken, a Friss FM rádió hallgatói az ő hangjára ébrednek, hogy majd négy órán át együtt szórakozzanak, nevessenek vele és kollégáival a reggeli műsorban. Bence régóta rádiózik, a Friss FM csapatának első perctől tagja, és ha valami rendkívüli nem történik, akkor sokáig beszél még az éterben. Az eddigi rádiós élményekről, jövőbeli tervekről beszélgettünk a műsorvezetővel.

– Mikor kerültél rádióközelbe, nem hallgatóként, hanem műsorvezetőként, és miért kezdted el? Milyen volt az elején és milyen most?

– Kolozsváron kezdtem a Paprika Rádiónál 13 évvel ezelőtt. Akkoriban újságírással foglalkoztam, indult ez a rádió, és műsorvezetőket kerestek. A lakótársam ott dolgozott, és ajánlotta, hogy próbáljam meg, mert tudok beszélni. Mint utólag kiderült: tényleg. Az elején nem reggeli műsorral kezdtem, bár annak nagyobb presztízse van, nagyobb a hallgatottság is, kezdetnek a délutáni műsorba kerültem, később aztán reggel 6-tól ébresztettük Kolozsvárt. 2008-ban hazaköltöztem, itt is indult egy rádió (Friss Fm), és bekerültem a csapatba.

Hirdetés
Hirdetés

– A reggeli műsor, bár a leghallgatottabb, de mégis kicsit tiszavirág életű. Nem érzed úgy, hogy nem alkotsz maradandót? Hogy reggelről reggelre elszáll az, amit mondtál?

– Nagyon ritkán érzem úgy, hogy valami maradandót alkottam, és ez nem is erről szól. Minden nap mást kell mondani, sok érdekes dolog van. Az, amit mi csinálunk a reggeli műsorban, nem mérhető. Beszélünk dolgokról, elpalántálunk esetleg egy-két gondolatot környezetvédelemről vagy kapcsolatokról, aztán reméljük, hogy jó fülekbe jut. Ez egyébként fárasztóbb, mint gondolnád még, akkor is, ha kifelé nem érződik.

– Más az a Kiss Bence, aki a mikrofon mögött ül és az, akit a magánéletben ismerek, ismerünk?

– Nyilván más. Elsősorban a rádióban el kell magyarázni dolgokat, ami tehetséget és felkészültséget igényel. Mindenhez is kell értünk, ami nyilván nem igaz, mert a tudásszintünk felületes, de jó, ha sok mindenre kiterjedő ismereteink vannak. Beszéltünk már műsorban genetikáról, autópálya-építésről és Madonna bugyijáról is, úgyhogy széles a spektrum. Az újságírók általánosan nagyon felületes tudásból gazdálkodnak nagyon jól. Mi is. Én akkor érzem, hogy valamit jól csinálok, ha tudok kérdezni értelmesen valakitől, aki egy adott területen profi.

– Van olyan téma, amiben sosem nyilvánítanál véleményt rádióban?

– Magyar–magyar viszonyban nem szívesen nyilvánulok meg. Vallásos fanatizmussal kezeljük ezeket a kérdéseket, nem elfogadók, hanem durván kirekesztők vagyunk: vagy Fidesz vagy nem, vagy RMDSZ vagy nem. Én ezeket a dolgokat nem szeretem, mert annyira kicsik vagyunk így magyarként, hogy ezt nem lenne szabad megengednünk. Énekeljük teli torokból a stadionokban, hogy egy vérből valók vagyunk, de a gyakorlatban mintha elfelejtenénk ezt.

– Meddig lehet csinálni a reggeli műsort, a rádiózást? Rajtad múlik vagy azon is, hogy ha valami olyat mondasz, kirúgnak? Van tartalék terved a jövőre nézve?

– Ha csúnyát mondok, repülök, az tuti. Nem tudom, meddig lehet csinálni, néha gondolkodom ezen. A jelenlegi műsort valameddig, de ez témafüggő, környezetfüggő. A reggeli műsor nem egy emberből áll, és ez akkor működik, ha megvan az egyensúly, és jó a hangulat.

– Milyenek a hallgatói visszajelzések?

– Nem a hallgatói visszajelzésekből érzem, hogy jó volt-e aznap reggel vagy sem, hanem abból, hogy mennyit nevetünk a műsor alatt. Minden hallgató visszajelzését nem kapjuk meg, ezért nehezen mérhető, hogy szerették-e a műsort, vagy sem. Én azt tartom jó műsornak, amivel segítettünk vagy felhívtuk valamire a figyelmet. Kapunk gyakran pozitív visszajelzéseket, negatívat ritkán, de szerintem azért, mert aki nem szeret, úgyis elkapcsol. Nem is várom el ezt, mert az hülyeség volna.

– Ki a jó rádiós szerinted, és mitől?

– Kell legyen mondanivalója a műsorvezetőnek, és a személyiségéről, meggyőződéséről nem hazudhat. Kitalált sztorit el lehet mondani, de eljátszani a műveltet vagy a kedveset, vagy bárkit, aki nem vagy, az nem működik. Nekem például Răzvan Exarhu vagy Howard Stern azok, akik iszonyatosan jól tudnak kérdezni, és a személyiségük is megragadó.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. július 9., 11:49
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Én nem értem ezeket a reggeli jópofáskodó műsorokat, nem is hallgatom őket. Mi a célja annak, hogy reggel 7 órakor hülyülünk a rádióban? A társadalom a minimálbérek, az istentudja hány meg hány probléma miatt a gödör fenekén van, mi meg azzal kezdjük a napot, hogy sültelenkedünk. Egy rádióban nem ez kellene legyen az irányadó.

    • User
      Dátum: 2021. július 11., 14:00
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Pedig milyen jól megfogalmazta a hozzászóló! Pont azért “sültelenkedünk”, hogy az ember ne arra hondoljon, hogy a sok baj miatt a gödör az egyetlen megoldás! Üdv: K.B.

    • User
      Dátum: 2021. július 9., 23:29
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Van az a pénz amiért én is összemosnám a Fideszt a moschléktársasággal.Vagy inkább mégsem.Maradjon az ükonokám ember és magyar vagy legyen egy aberrált senkiházi.??

  • User
    Dátum: 2021. július 9., 15:26
    ÉRTÉKELÉS: -4

    Jo lenne ha nem akadozna a 88.0 Fm-en ,gyakran meg egy mondatot se tud elmondani a musorvezeto a radioban mert ugy akad a radio . Pedig jo a vetel ,csak egyszeruen elhallgat legalabb vagy 10x es hosszabb ideig mint amennyit megyen ,igy sajnos mas radiot kell valasszak,igy a reggeli musor mehet a kukaba ,ha csak nem vagyok net kozelben !

    Ezt kellene megoldjak ,mert mar evek ota igy megyen !!!

  • User
    Dátum: 2021. július 10., 13:31
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Rádió? Azt még hallgassa valaki? Hallgass Spotyfit, legalább az általad választott zene szól s nem kell a hülye politikusokat hallgatni.

  • User
    Dátum: 2021. július 12., 11:34
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Szerkeszto ur! Egy verbeli radios nem sertodotten reagal a kritikara hanem tanul belole. Bizony sokan vagyunk akik siman elforditjuk a radio gombjat nivosabb adokat keresve. Az , hogy beszedhibasak is musort vezetnek , az egy dolog de jopofaskodasuk gyakran ripacskodasba torkoll amit csak egy-egy bugyuta reklam tetez. A radio peldaja kene legyen a helyes magyar beszednek de gyakran elborzadunk hogyan tiporjak ala nyelvunket. Osszegezve : nem megsertodni hanem javitani kellene a szinvonalon ha azt szeretnek , hogy hallgatottak legyenek.

  • User
    Dátum: 2021. július 12., 13:51
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Én színvonalasnak tartom a műsorukat, Bence kiváló rádiós és helyesen, választékosan beszéli az anyanyelvét. Benne több van, mint a műsorban, az igaz. De hát a rádiózásban is van könnyű műfaj és a Hármasszabály annak felel meg és politikamentes. Lehet, hogy jogos elvárás lenne egy jobb oldali véleményformáló adás mint hiánycikk, de egy kereskedelmi adó ezt soha nem fogja felvállalni

  • User
    Dátum: 2021. július 28., 18:59
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Egy fiatal hírolvasó mondja. A műsor három részből áll, az első harminc, a második
    hatvan perc, a harmadik egy óra! A hangja picit megcsuklott és ment tovább……!
    Az az igazság, a rohanó világban, sokszor nincs idő korrekcióra, pedig nagy szükség lenne rá, mert például egy szakmához ma már van úgy, hogy öt ember tudása szükséges és még az sem biztos!!!! Gimnáziumban, egyszerre húszan feleltünk:
    Tanultál? (hússzor), TUDSZ? (tizenkilencszer, mert én nemet mondtam) Harmadik kör:
    Arany János, Toldi, harmadik ének, negyedik versszak, második sora? Hülyék vagytok!!!!
    Aztán belebotlottam egy matek tanárnőbe: Elhiszem, ha tudja a köbgyök számítást,
    hogy univerzális ember! Már hogyne tudnám, bemegy a skálába, van egy könyvesbolt, megveszi az Obádovics, matematika című könyvet és maga is tudni fogja!!!!!!!
    Aztán elmentem villanyszerelő vizsgára. Tétel: 0-val egyesített földelő hálózat?
    Válasz: Nagy baromság, 0 szakadás esetén, a védelemre fázis kerül!! Kiküldtek, majd fél óra múlva egy vizsgabiztos jött ki: Neked meg van a szakma, nekünk öt évre a
    munka!!!! Értek a villanyszereléshez, á fenét, csak átláttam egy súlyos hibát!!!!
    A jó műsorvezető megáll, szivatnak a kollégák, 60perc az egy óra!!!!!!!