Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egy év a határidő

Egy év a határidő Kovászna megye

Ötéves huzavona után, a munkakezdési utasítás kiadása után 28 nap és 70 perc késéssel megjelent a kivitelező cég munkatársa a sepsikőröspataki polgármesteri hivatalban, és tegnap elkezdték a csatornaásást. A munkát – elvileg – jövő májusra kell befejezni.

A kőröspataki (Kálnok nélkül) csatornahálózat kivitelezésére kiírt közbeszerzési pályázaton győztes moreni-i cég vezetője annyit nem tett meg, hogy legalább odatelefonáljon ahhoz, akitől 1,36 millió eurót kap a munkáért, és szóljon, hogy késik egy órát, miután négy hétig arrafelé sem nézett, és most megígérte, hogy hétfőn reggel pontban nyolckor elkezdi a munkát.

– Az önkormányzatok ki vannak szolgáltatva, hiszen háromszor meghirdettük a pályázatot, senki még csak nem is jelentkezett. Most végre van, aki dolgozzon, örvendünk, hogy egyáltalán eljött – mondja sötét tekintettel Kisgyörgy Sándor polgármester.

Bortnyik Csaba szerint nem biztos, hogy a 28 napos késés miatt kicsúsznak a határidőből. Az önkormányzat részéről a munkát felügyelő mérnökember azt mondja: „normális cég” a hátralévő tizenegy hónap alatt be tudja fejezni a valamivel több mint tizenegy kilométer hosszú csatorna lefektetését. A munkálatok részleteire a Kőröspataki Körképben visszatérünk.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások