Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egy év a gyógyulás útján

Egy év a gyógyulás útján Kovászna megye

Egy év telt el azóta, hogy a sepsiszentgyörgyi közösség összefogásának köszönhetően Csehországban megműtötték az akkor ötéves Orsikát. A kislány agyvérzéssel született, aminek következtében jobboldali részleges bénulásban szenved, viszont egy gyors műtéti beavatkozást követően sokat javult az állapota. Édesanyja, Balogh Judit számolt be az elmúlt egy év sikereiről, nehézségeiről.

Csehországban műtötték meg tavaly februárban Orsikát, az orvosi beavatkozásra több ezer euróra volt szükség, a közösség azonban segített és sikerült összegyűjteni a pénzösszeget. A műtét sikeres volt, a kislány 10 injekciót kapott, olyan készítményeket, amelyek feloldották az úgynevezett kontraktúrákat a sérült szövetekben, a kislány hónaljában, karján csípőjén és talpán. A műtét után hosszú a felépülési folyamat, amit sajnos a világjárvány is félbeszakított – mesélte az édesanyja.

Hirdetés
Hirdetés

Az első két hónap nagyon nehéz volt, a beavatkozás után nem állhatott lábra a kislány, amikor pedig már lehetett, akkor nem mert elkezdeni járni. A fényt az alagút végén a rehabilitációs torna elkezdése jelentette hetekkel az operációt követően, de sajnos csak két hétig járhattak tornára, ugyanis márciusban, a világjárvány miatt a kezeléseket is be kellett szüntetni.

– Amikor a legnagyobb szükségünk lett volna a tornára, kezelésre, akkor szüntették meg a tevékenységet, három hónapra beszorultunk a házba, ami nagyon nehéz volt. A kényszerpihenő ennek ellenére jót is hozott, együtt tölthettünk értékes perceket azokban az időkben – mondta Balogh Judit.
Orsika állapota folyamatosan javult, a műtét után 5 hónappal önállóan felállt és járni kezdett, járássegítő cipőt kapott, így bátran indult felfedezni a világot.

Amint lehetőség nyílt rá újrakezdték az intenzív tornát, amire azóta is napi rendszerességgel járnak – hangsúlyozta az édesanya. Orsika fizikai állapota rengeteget változott, a műtét előtt csak lábujjhegyen tudott lépni a jobb lábával, bizonytalan volt a járása és a jobb kezét is ökölbe szorítva tartotta. Most azonban a lábfeje helyre alakult, a járása biztosabb, kiegyensúlyozottabb lett és a jobb kezén is, bár gyengébb mint a bal, jelentős javulás látszik. A terápiás kezeléseket folytatják, hiszen a csehországi orvosok szerint ez nagyon fontos, mivel edzés nélkül visszafordulhat az állapot a műtét előttire, ha az agy azt az információt kapja, hogy az izmok nagyon görcsösek. Orsi mindennapjai emiatt tornával, edzéssel telnek, de érdekes gyógyprogramok is szerepelnek a sűrű naptárban: heti kétszer gyógylovaglásra jár, amit nagyon szeret. Emellett izomnyújtó gyakorlatokat, TSTM gyógypedagógiai programokat követnek, és havonta Brassóban részt vesznek egy speciális, külföldi orvosok által kifejlesztett tornán. A jó dolgok közé tartozik az is, hogy végre elkezdődött az óvoda, a közösségi élet, ami szintén sokat segít a kislány állapotán.

Viszont aggályok is vannak – mondta az édesanya, hiszen nemsokára Marosvásárhelyre kell utazniuk neurológiai ellenőrzésre egy bizottság elé, ahol számos orvosi igazolást kell bemutatni, kivizsgálási dokumentumokat, fejlesztő programok bizonylatát. De az is gond, hogy idén nyáron jár le Orsika édesanyjának hétéves gyermeknevelési szabadsága, így vissza kell térnie a munkába, ezért félelemmel gondol a jövőre, hiszen a tornát és a különböző programokat folytatni kell. Ezek azonban csak kisebb aggodalmak, a legfontosabb, hogy Orsika jól van és folyamatos a fejlődés, gyógyulás.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások