Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Czegő kapja a Pro Urbe díjat

Czegő kapja a Pro Urbe díjat Kovászna megye

Czegő Zoltán, lapunk főmunkatársa kapja az idei Pro Urbe díjat. A sepsiszentgyörgyi tanács által évente kiosztott legmagasabb kitüntetést – rendhagyó módon – a mai tanácsülésen adják át.

Hirdetés
Hirdetés

Czegő neve már a „régi” tanácsban is felmerült, ám a díjátadásra nem került sor, mert ezt – a hagyományoknak megfelelően – a Szent György-napi ünnepség zárónapján kellett volna megejteni, a városünnep azonban a koronavírus-járvány miatt elmaradt.

– Czegő Zoltán bőven rászolgált a Pro Urbe díjra. Való igaz, hogy nincs minden nap fizikailag jelen a közéletben, de a Székely Hírmondóban rendszeresen megjelenő publicisztikájával rendkívül sokat tesz a közösségért. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy számtalan kiváló írása, verse, regénye mellett egy olyan maradandó gyöngyszemet is alkotott, mint a Székely Mikó Kollégium himnuszának szövege – indokolta megkeresésünkre a döntést József Álmos, a helyi tanács művelődési bizottságának tagja.

A maga is Pro Urbe díjas tanár és helytörténész elmondta: a bizottság egyhangú döntéssel javasolta Czegőt a kitüntetésre. A helyi tanács a város azon hetven évnél idősebb polgárainak adhat Pro Urbe díjat, akik hosszú időn keresztül, „pénz és taps nélkül” szolgálták közösségüket.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások