Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csiha Kálmán neve a Kollégiumon

Csiha Kálmán neve a Kollégiumon Kovászna megye

Kilépett a névtelenségből Kézdivásárhely Református Kollégiuma: az intézmény tegnap felvette Csiha Kálmán néhai református püspök (Érsemjén, 1929. szeptember 17. – Marosvásárhely, 2007. november 7.) nevét.

Hirdetés
Hirdetés

A Farkas Ferenc által vezetett intézmény előéletét a Bod Péter Tanítóképzőben kezdte, nagy nehézségek árán költözhetett át a Petőfi Sándor-iskola volt épületébe. A jó tanári gárdának köszönhetően a Refiként ismert kollégium a céhes város elitiskolái közé küzdötte fel magát, tegnap pedig a névtelenségből is kilépett, felvéve Csiha Kálmán nevét.

Többszörös ünnepségről van szó, ugyanis a tegnap vételezték át az egyház által működtetett óvodát, az Erdély legnagyobb református templomaként ismert épület főjavítását, ugyanakkor a kollégium udvarán leleplezték a névadó szobrát.

Az eseményen az erdélyi református egyházkerület képviselőin kívül helyi iskolák vezetői, testvéregyházak képviselői, a Magyar Köztársaság helyi és külhoni emberei, valamint a kézdivásárhelyi politikum vezetői is jelen voltak, akik az istentisztelet végén megtekintették a felújított református óvoda épületét, illetve a kollégium udvarán rész vettek a Vetró András szobrászművész által készített szobor leleplezésén. A részletekről a soron következő Kézdivásárhelyi Körképünkben számolunk be. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük