Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Cseperedik a Napkapu-erdő

Cseperedik a Napkapu-erdő Kovászna megye

A Napkapu-program keretében ültetett csemetés gondozására hívta az önkénteseket a projektet kezdeményező és lebonyolító Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA). Mint Bereczki Kinga ügyvezető igazgató beszámolt, bár nem voltak túl sokan, jó hangulatú akció keretében tisztították, gyomlálták ki a másfél hektáros ültetvényt.

A Napkapu-projektet 2019-ben indította Tulit Éva ötletgazda kezdeményezésére a HKA, ez nemcsak erdőültetést, hanem környezeti nevelést is magában foglal, illetve Péter Alpár képzőművész Napkapu-szobra is áll azóta a művészeti líceum udvarán. Idén tavasszal 5000 tölgy-, juhar- és vadcseresznye-csemetét ültettek el a város határában, erre a területre vonultak ki most a kitartó természetbarátok.

Hirdetés
Hirdetés

Mintegy 30, kisebb-nagyobb diák jött el a barátságtalan időjárás ellenére csütörtök délután a városi Sugásfürdő felőli szélére, ahol a kis csemetés található. A városi erdészet által biztosított kapákkal a csapat nagyobb része a gyomtalanítást vállalta, kisebb része a szemetet gyűjtötte össze. Sajnos, ez ismétlődő feladat, és szomorúan kellett tudomásul venniük az ültetőknek, hogy vannak, akik lovaiknak azon a területen kaszálnak, így áldozatul esett a fácskák egy része is. Pedig az önkormányzat korábban egy árokkal kerítette körbe a területet, hogy ne lehessen szekérrel átjutni, ezt azonban helyenként betömték, és ha szekérrel nem is, de gyalog azért be lehet jutni a Napkapu-erdő területére.

Jövő tavasszal a város által erre biztosított kéthektáros területre még további csemeték kerülnek, ezúttal azonban akácot fognak ültetni. Mivel napos területről van szó, gyorsan növő, igénytelen fafajtára gondoltak, hátha azt nem kaszálják, legeltetik le – mondta Bereczki Kinga. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük