Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csak két órát lehet parkolni!

Csak két órát lehet parkolni! Kovászna megye

Sepsiszentgyörgy önkormányzata a Nullás övezet létrehozásával új parkolási szabályokat vezet be a város központjában, melyek már hétfőtől, február 7-től érvénybe lépnek.

Az új szabályozás értelmében az 1918. december 1. utcában (a Szent György tér és az egykori Bodok szálló közötti területen), a Gróf Mikó Imre utcában és a Szent György téren (a Sugás áruház előtt) található nyilvános parkolókban legtöbb két órára korlátozzák a parkolást. A parkolási díj változatlan marad, hétköznapokon 8:30 és 16:30 óra között 3 lejbe kerül egy órára. Azok a személyek, akiknek a lakcíme a Nullás övezetbe szól, továbbra is a tavalyi áron, azaz havi 75 lejért vagy évi 500 lejért vásárolhatnak parkolóbérletet.

Hirdetés
Hirdetés

– Megfigyeltük, hogy a parkolóhelyek nagy többségét a belvárosban dolgozók foglalják el, akik éves parkolóbérlettel rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy reggel az első órákban elfoglalják a parkolóhelyeket, és ezek csak délután szabadulnak fel, pedig pont az lenne a cél, hogy a belvárosban az ügyeket intéző lakók könnyen leparkolhassák az autójukat arra a rövid időre – sorolta Antal Árpád polgármester.

Az új helyi határozat kimondja, hogy a Nullás övezetben csak azok parkolhatnak két óránál többet, akiknek ide szól a lakcímük és parkolóbérlettel rendelkeznek. Azok, akiknek a munkahelyük ezen a területen található, két óránál hosszabb ideig a szomszédos utcákban hagyhatják autójukat, így például a Csíki, a Gábor Áron, a Gödri Ferenc vagy az Olt utcákban.

Az egykori Bodok szálló előtti parkolóban is a fenti szabályok érvényesülnek (3 lejes óránkénti díj, legtöbb 2 órás időkorláttal, a parkolóbérletek itt nem érvényesek). A közeljövőben a parkoló bejáratához sorompót szerelnek majd fel, és a parkolási díj óránkénti 5 lejre fog emelkedni.

A parkolási díjakat készpénzzel lehet kifizetni a közelben található 7 parkolóautomata egyikénél, vagy SMS-ben a 7420-as számon, illetve a Tpark alkalmazáson keresztül. Fontos megjegyezni, hogy a parkolóautomaták nem adnak visszajárót! A nagycsaládos kártyával rendelkezők, a fogyatékkal élő személyek és az elektromos autók tulajdonosai ingyenesen és időkorlátozás nélkül parkolhatnak a Nullás övezetben.

A Nullás övezeten kívül eső, fizetős parkolóhelyeken továbbra is érvényben marad a 15 lejes (SMS-ben: 3 euró + ÁFA) napidíjas parkolás, a kétórás időkorlátozás kizárólag a Nullás övezetben lép érvénybe.

A parkolási díj befizetésének elmulasztása vagy a határidő túllépése esetén a Helyi Rendőrség munkatársai az eddigiekhez hasonlóan, a gépkocsi szélvédőjére helyezik a fizetési felszólítást, amelynek értéke február 7-től a Nullás övezetben 45 lejre, a többi fizetős parkolókban pedig 30 lejre emelkedik. A felszólításokban szereplő összegek kifizetésének elmulasztása esetén, további 200-tól 400 lejig terjedő pénzbírságot szabnak ki, ezeknek a 15 napon belüli kifizetése esetén csak az összegnek felét kell kifizetni.
Jó tudni, hogy azok a gépjárművezetők, akik a Nullás övezetben váltottak parkolójegyet, annak érvényességi ideje alatt a város bármely más, nyilvános fizetős parkolójában parkolhatnak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. február 4., 11:09
    ÉRTÉKELÉS: 7

    A központhoz közeli környező utcákban lakók eddig sem tudtak a házaik előtt parkolni, mert soha nincs szabad parkoló nappal, ezzel az intézkedéssel mégjobban megnyomorítanak minket!

    • User
      Dátum: 2022. február 4., 15:46
      ÉRTÉKELÉS: 7

      A Lázár Mihály utcában már járni sem lehet a járdán, mert néhány autós annyira közel parkol a házakhoz, hogy nem fér el a gyalogos (még a tükröt sem hajtja be). Nem csak a ház falától való távolságot kellene nézni, mert a házakon csatornák, gázórák, villanyórák, lépcsők vannak, a gyalogos bújkálhat ezek közt vagy mászhat át a lépcsőn (ha tud). A helyi rendőrség néha ellenőrizhetné, és legalább a pofátlanul parkolókat büntethetné is. Mielőtt még komolyabb baleset történne, mert bizony az életével játszik az, aki az út felől próbálja megkerülni a járdán parkoló autókat.

  • User
    Dátum: 2022. február 4., 15:49
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Igy igaz, a megyei tanacs dolgozoi a helyi tanacs dolgozoi es a tanar urak es nenik foglaljak el delutannig az egesz kozpontot. Nekuk kellene megoldani es egyszer parkolokat csinalni a varosba nem kapzsiskodni polgarmester ur! A dohanygyarba a piacon es a kozpontba megvasaroltak mindent de egyeb semmi, olyan sincs a kozpont mint 89 elott. Fejebe szall egy ido utan minden embernek a dicsoseg az biztos de ilyenek vagyunk emberek mohok es kapzsik.