Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csak az első menetnek van vége

Iratcsomójuk letételével e héten, azaz július 20-ig kell érvényesíteniük a leendő kilencedikes diákoknak a számítógépes elosztás során megkapott középiskolai helyüket, amennyiben ezt elmulasztják, az elvész számukra. Következik az elosztás második köre.

Hirdetés
Hirdetés

Az első szakaszt követően július 22-én összeül a különleges eseteket tárgyaló bizottság, amely például megengedheti egy ikertestvér áthelyezését a testvérével egy osztályba, vagy jóváhagyhatja, hogy egy diák lakhelyéhez közelebbi tanintézményben folytassa tanulmányait, még akkor is, ha az illető diáknak kisebb a felvételi jegye az utolsó bejutó diák átlagánál. A különleges esetekből azonban rendkívül kevés van – tájékoztatott Kiss Imre főtanfelügyelő.

Ez ügyben a kéréseket július 21-én fogadják a megyei tanfelügyelőség titkárságán, illetve online az office@isj.educv.ro e-mail-címen.

Július 26–28. között újabb felvételi hórukk következik a szabadon maradt helyekre pályázó diákok számára, ekkor lesznek újra képességpróbák a sport vagy művészeti osztályokban fennmaradt helyekre pályázóknak és idegennyelv-tudást felmérő vizsgák a kétnyelvű osztályokba jelentkezőknek (ilyenből jelenleg kettő van az egész megyében, román tagozaton).

Július 26–28. között a fennmaradó szakiskolai helyekre is lehet iratkozni, az érdekelt diákok csak egyszerűen be kell adják a szakiskola titkárságára a beiratkozási űrlapot.

Az elosztás második körében, augusztus 4-én azoknak a diákoknak a sorsáról kell dönteni, akik nem jutottak be a kívánt osztályba, akik a más megyei középiskolában megcélzott helyekről maradtak le, továbbá azokról, akik nem erősítették meg elfoglalt helyüket, nem vettek részt a képességvizsgán, illetve a nyolcadikban bukottakról, akik időközben sikeresen pótvizsgáztak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás