Felhívás!

Borvízforrásaink mint értékek

Borvízforrásaink mint értékek Kovászna megye

A víz világnapja alkalmából Baróton tartott Tortoma Önképzőkör meghívottja Berszán József geológus volt, aki a betegség miatt hiányzó Jánosi Csabát helyettesítette azon előadáson, melynek a Székelyföld értékei, különös tekintettel a borvizekre címet adták.

Demeter Zoltán meghívottja elöljáróban a borvízhez kapcsolódó történeteket, legendákat olvasott fel, melyekből kiderült, hogy a már régen ismert székelyföldi borvizeknek messze földön is nagy híre volt, például a másvilágra is szállították valamikor, ez alatt Amerikát értve. Azt is megtudtuk, az első székelyföldi borvíztöltödét Korondon létesítették, és előkerült egy humoros történet is, mely szerint a jó-e a székelyföldi borvíz kérdésre az egyértelmű válasz az, hogy hát attól függ, mit ettek.

Az előadó számos székelyföldi borvízforrást mutatott képeken, de felhívta a figyelmet rendezetlen környezetükre, és arra kérte a hallhatóságot, hogy ha borvízforrások környékén kirándulunk, igyekezzünk amennyiben lehet, megpucolni tájékukat. Szóba kerültek az erdővidéki borvizek, sőt a régi népi feredők is, melyek közül párat kalákában újítottak fel az elmúlt években, de lassan ismét az enyészet birtokába kerülnek. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.