Felhívás!

Bölönben már ketten végzik az ellátást

Bölönben már ketten végzik az ellátást Kovászna megye

Tavaly ősz elején írtunk arról, hogy a bölöni polgármesteri hivatal a Kovászna Megyei Vöröskereszttel közösen megoldotta a faluban élő idős, egyedülálló emberek ellátását, melynek keretében többen meleg ebédet kapnak, a gondozók segítenek az időseknek a gyógyszereik beszerzésében, valamint egyebekben is mellettük állnak, ha a szükség úgy hozza. A törődés azóta is folyamatos.

Sikó Imre bölöni polgármestertől megtudtuk, a megyei Vöröskereszttel való kollaborációjuknak köszönhetően a teendőket eddig ellátó Kisgyörgy Ibolya mellé sikerült még egy személyt alkalmazniuk, ami nemcsak azt jelenti, hogy Bölönben egyre több az ellátásra szoruló idős, de azt is, hogy az önkormányzat ennek megfelelően egyre többet törődik a rászorulók sorsával. Sikó polgármester örömének adott hangot, hogy az adott munkakört egy helybéli személy tudta betölteni, hiszen Bölönben amúgy kevés a munkalehetőség, és mint mondta, ezáltal is „valaki itthon talált magának megélhetési lehetőséget, nem kellett elmennie külföldre”. A Vöröskereszt révén betöltött második bölöni állás valójában munkahelyen történő szakképesítés, mint megtudtuk, az alkalmazott két év után elismervényt kap, és folytathatja munkáját, addig viszont az állam teljes mértékben fedezi havi 2250 lejes bruttó fizetését.

– Megragadtuk az alkalmat, és kihasználtuk ezt a lehetőséget, annál is inkább, mert egy személy már nehezen tudta ellátni az idősek gondozásának feladatát. Csak az ebéd kihordása az ellátottakhoz felvett legalább két órát naponta –mondta az elöljáró.

A bölöni önkormányzat évi 68 ezer lejjel járul hozzá a megyei Vöröskereszttel közös házi beteggondozói-szolgálat működéséhez, ami, mint azt Pap Adolftól, a Kovászna megyei Vöröskereszt igazgatójától megtudtuk, az étkeztetés mellett több más szolgáltatást is magába foglal, attól függően, hogy mit kérnek az idősek, akiknek hozzátartozói nem érnek rá velük foglalkozni, őket ellátni. A beteggondozók például megvásárolják a gyógyszereiket, tartják a kapcsolatot az ellátottak családorvosával.

Bölönben nagyjából 35 idős személyhez szállítanak ki ebédet. Ennek a szolgáltatásnak a költségeit jövedelmeik függvényében állják az ellátottak. Sikó Imre szerint a szolgáltatásnak az évi 68 ezer lejjel való támogatása kikerül a költségvetésből, igaz, mint mondta, Bölönben nem rendeznek falunapokat, helyette fontosabbnak tartják a pénzt ilyen szükségletekre fordítani. A szolgáltatást pedig a jövőben csak bővítenék, az elöljáró célja egy szolgálati autó beszerzése, másrészt pedig a beteg- és idősgondozók műszaki felszereltségén is javítanának azért, hogy a rászorulókat minél hatékonyabban tudják otthon ellátni, gondozni.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.