Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Berecki diákok nyerték a vízhez kötődő mesék versenyét

Berecki diákok nyerték a vízhez kötődő mesék versenyét Kovászna megye

A berecki Comenius iskola diákjai nyerték meg a víz világnapjára meghirdetett versenyt, amelynek keretében az iskolások a vízhez kötődő mesét írtak.

Hirdetés
Hirdetés

A víz világnapját minden évben március 22-én tartják meg, az ENSZ megfogalmazásában célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére.

„A víz tisztaságának megőrzése és a vízhasználat helyes módja tanulás kérdése is: nyilvánvaló, hogy a tudatosítás is feladata a vízszolgáltatónak. Voltak olyan évek, amikor az ivóvíz előállításának folyamatát mutattuk be, volt olyan évünk, amikor rajzversenyt
szerveztünk: kollégáink sok odafigyeléssel és munkával szervezik ezeket az eseményeket, a munkaközösség szívén viseli, hogy bemutassa a víz fontosságát. Ha figyelembe vesszük, hogy a világon egyre több helyen nehéz hozzáférni az egészséges ivóvízhez, akkor úgy gondolom, hogy nekünk is felelősségünk odafigyelni arra, hogy ne pazaroljuk és ne szennyezzük a vizet” – fogalmazott Kozsokár Attila a Közüzemek Rt.
igazgatója.

A versenyre összesen 27 dolgozattal neveztek az iskolák, a díjazásra március 26-án került sor a Közüzemek Rt. Szépmezői Ipari Parkban található székházában, ahová 81 diák látogatott el – a nyertes osztályokat könyvvásárlásra felhasználható ajándékutalvánnyal díjazták.

A verseny legkisebb résztvevői kapták a különdíjat, ők a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola előkészítő osztálya voltak. A harmadik díjat a Mikes Kelemen Elméleti Líceum IV-es diákjai nyerték el, a második díjat a bodzafordulói Mihail Sadoveanu Általános Iskola III. osztálya nyerte meg, az első díjat pedig a berecki Comenius Általános Iskola negyedikesei vitték haza.

Közüzemek Rt. sajtóirodája

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás