Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Befejeződött a Mihai Eminescu utca felújítása Kézdivásárhelyen

Befejeződött a Mihai Eminescu utca felújítása Kézdivásárhelyen Kovászna megye

Utolsó fázisához értek a kézdivásárhelyi Mihai Eminescu utca felújításának: csütörtökön reggel a kivitelező megkezdte a kopóréteg kiöntését, a tervek szerint még aznap pontot tesznek a munkálat végére. Az aszfaltozást követően az utcában egyirányúsítják a forgalmat.

Hirdetés
Hirdetés

Önerőből végezte el a Dózsa György utcát és Csernátoni utat összekötő utca felújítását az önkormányzat. A mintegy ötszáz méter hosszúságú, családi házakkal szegélyezett utcában elsőként új gáz- és vízvezetékeket fektettek le, utóbbit az tette szükségessé, hogy itt volt a város egyik „forró pontja”, ahol rendszeresek voltak a lakosságnak jelentős bosszúságot okozó csőtörések.

Fotó: Tuchiluș Alex

A vezetékcserét követően, tavaly ősszel az útépítéssel megbízott cég elvégezte az úttest alapozását, majd az első réteg aszfaltot is leöntötték, hogy a téli időszakra járhatóvá tegyék az utcát. A tél folyamán a szolgáltatók föld alá helyezték az áram- és távközlési kábeleket, az önkormányzat új lámpaoszlopokat szerelt fel, a tavasz beköszöntével pedig a járdák térkövezése is befejeződött, így csütörtökön a kivitelező nekilátott a kopóréteg kiöntésének.

Fotó: Tuchiluș Alex

Szilveszter Szabolcs alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, az aszfaltozás befejezését követően már csak az útjelzések kifestése marad hátra. „Az utat a forgalom gördülékenyebbé tétele érdekében egyirányúsítani fogjuk a Dózsa György utca felé, a másik oldalon pedig parkolósávot alakítunk ki” – magyarázta az elöljáró.

Fotó: Tuchiluș Alex

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások