Baróton egy osztályban teljes a létszám

Baróton egy osztályban teljes a létszám Kovászna megye

Lezajlottak a nyolcadikosok záróvizsgái, megvannak a IX. osztályba való felvételi eredmények is, mostantól a diákok elfoglalhatják helyüket abban a líceumban, ahova jelentkeztek – amennyiben a felvételi médiájuk ütötte az elvárt szintet.

A Baróti Szabó Dávid Líceumban, a szakiskolai osztályokat leszámítva három IX. osztály indul idén. Mindháromban 28 helyet hirdettek meg, azonban az opciók alapján csak egyikben, a társadalomtudományok szakon foglalták el mind a 28 helyet a diákok. Itt az utolsó bejutott diák médiája 5,08 volt, szemben a tavalyi 4,83-mal.

Az osztály java részét a baróti Gaál Mózes Általános Iskolából származó diákok (13-an) képezik, hárman Bardocról, két-két diák kisbaconi, nagybaconi, székelyszáldobosi, illetve vargyasi, egy-egy diák pedig a felsőrákosi, szárazajtai és középajtai általános iskolákból jutott be ebbe az osztályba. Egy diák a sepsiszentgyörgyi Váradi József-iskolából érkezik majd. Beiratkozás végett a mindhárom osztályba bejutottaknak szerdán, július 17-én 10 órakor kell jelentkezniük a líceum titkárságán az egyik szülő kíséretében, az általános iskolából kikért dossziéval, illetve személyazonossági igazolványukkal.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. július 16., 20:33
    ÉRTÉKELÉS: 4

    5.08 ebből is lesz 1 erős osztály😁!
    Igaz sok liciben még azt is beírják aki írni , olvasni sem tud, majd ott ő lesz a góré, 90% ellógja az óráknak, 10 % zavarja az órát, de marad ő is végig igazgatói parancsra kicsengetésig!

  • User
    Dátum: 2019. július 17., 20:20
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Te Pistu, csak liceumot írtál választásra, te már három éve nem tanultál egy vak hangot, s még lógtál is… Ez a király oszi, még négy vagy öt év csak laza, s mikor lehet kilépő… Otthon erről tudnak? Teccik látni a választási lapot látatlanban aláírták, amit akarsz – mondták…