Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az országos átlag alatt a Kovászna megyei fizetések és nyugdíjak

Az országos átlag alatt a Kovászna megyei fizetések és nyugdíjak Kovászna megye

Mind a fizetések, mind a nyugdíjak emelkedtek 2018-ban Kovászna megyében, ennek ellenére alacsonyabbak az országos átlagnál – derül ki a Megyei Statisztikai Hivatal jelentéséből.

A dokumentum szerint 2018 szeptemberében Kovászna megyében 3739 lej volt a bruttó átlagfizetés, míg országos átlag 4482 lej volt. A nettó átlagbér 2177, illetve 2688 lejt tett ki.

2017 szeptemberéhez képest a nettó átlagbér 18,1 százalékkal emelkedett, derül ki a múlt év első kilenc hónapját átfogó jelentésből.

„2018. szeptember végén 51.142 foglalkoztatott volt Kovászna megyében, amely az előző év azonos időszakához képest 1 százalékos növekedést jelent. Ágazatokra lebontva 51,8 százalék a szolgáltatások és a kereskedelem, 44,53 százalék az ipar és az építkezés, 3,7 százalék a mezőgazdaság, vadászat és kapcsolódó szolgáltatások, illetve az erdőgazdálkodás és halászat területén dolgozott. A megyei átlagnál nagyobb fizetéseket kaptak a szolgáltatások és kereskedelem területén dolgozók (2409 lej), az átlagnál kevesebbet pedig az iparban és az építkezésben dolgozók (1874 lej), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és halgazdálkodás területén tevékenykedők (1875 lej) kerestek” – áll a jelentésben.

Hirdetés
Hirdetés

A nettó átlagfizetések tekintetében Kovászna megye a 30. helyet foglalja el országos szinten. A rangsor elején Bukarest (3467 lej), Kolozs megye (3105 lej), Temes megye (2869 lej), Ilfov megye (2814 lej), Szeben megye (2743 lej), Iași megye (2666 lej), Brassó megye (2589 lej), Maros megye (2471 lej) található. A lista másik végén Hargita megye (2110 lej), Neamț megye (2096 lej), Krassó-Szörény (2071 lej), Botoșani (2070 lej) és Suceava megye (2039) áll.

2018 második negyedévében Kovászna megyében 45.741 nyugdíjast regisztráltak, ami 0,2 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Az állam által biztosított átlagnyugdíj 1002 lej volt, ami 8,8 százalékkal több 2017-hez képest.

Az átlagnyugdíj tekintetében megyénk a 27. helyen áll országos szinten. Az első helyeken Bukarest (1365 lej), Hunyad megye (1359 lej), Brassó megye (1280 lej), Galaţi megye (1152 lej), Gorj megye(1152 lej), Prahova megye (1142 lej), Kolozs megye (1126 lej) áll. A rangsor végén Vaslui megye (890 lej), Vrancea megye (887 lej), Giurgiu megye (866 lej) és Botoşani megye (860 lej) található – derül ki a Megyei Statisztikai Hivatal jelentéséből.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások