Az év 50. napja

A néphagyomány szerint Zsuzsanna napja (február 19.) elviszi a havat, zöldellni kezd a fű, és megszólalnak a pacsirták, jelezve a tavasz közeledtét, de ha a pacsirtát alacsonyan látjuk repülni, tovább tart még a tél.

Nemrég az időjós medvéről írtam, hogy február 2-án felébred téli álmából, kijön a barlangjából, és ha meglátja a saját árnyékát, akkor visszabújik, mert még hosszú lesz a tél. Ellenben ha borús időre ébred, mancsaival kitörli az álmot a szeméből, és elindul táplálék után, vagyis vége a téli időjárásnak, közel van a tavasz. A medve nem ment vissza a barlangjába, legalábbis az a példány, amelyik a minap Felsőcsernátonban egy juhokból és kecskéből álló gazdaságot látogatott meg.

Évtizedek óta minden Zsuzsanna napján kimegyek egy rétre, mezőrészre fülelek, kémlelem az eget, hátha meglátom vagy meghallom fenn a magasban a pacsirta trilláját. Csakhogy mindeddig egyszer sem sikerült. Igaz, nem szól a népi bölcsesség arról, hogy melyik pacsirta faj is kéne megszólaljon, a mezei, az erdei, netán a búbos pacsirta. Mert az utóbbi itthon telel, és olykor januárban is csicsereg, ha kisüt a nap. Nekem valamiért mindig a mezei pacsirta jut eszembe, ha a Zsuzsanna-napi néphagyományt hallom.

Az erdei és mezei pacsirták vonuló madarak és valóban az elsők közt érkeznek haza. Volt, hogy február végén hallottam az erdei pacsirta „lu-lu-lu” hangját, de mezei pacsirtát mindeddig csak március első felében láttam. Tehát, Zsuzsanna napján nem szólaltak meg a pacsirták, legalábbis Háromszéken nem. A medve nem ment vissza a barlangjába, a pacsirta nem szólalt meg, ki tud eligazodni, hogy mi lesz a tavasszal, amit már olyan nagyon várunk. A verebek is egyelőre behúzódnak a bokrokba, és onnan csiripelnek, csak a vezérhím bátorkodik ki és követi az eseményeket.

Kelemen László