Felhívás!

Árban elérhetőbbek

Árban elérhetőbbek Kovászna megye

Korszerű, innovatív és több funkciót is ellátó mezőgazdasági gépparkot vonultatott fel tegnap az ország legnagyobb gumiabroncs-forgalmazó Nexxon cég mezőgazdasági részlege.

Az esemény több mint száz háromszéki mezőgazdászt vonzott a rétyi útkereszteződésnél lévő bemutató parcellára, ahol érkezéskor mindenki ajándékcsomagot, illetve 500 euró értékű ajándékutalványt kapott. Covaciu István, a cég mezőgazdasági gépeket forgalmazó igazgatója tartott rövid tájékoztatót az általuk forgalmazott Foukas (görög), Famet, Agrio (cseh) és Moreni (olasz) gyártású mezőgazdasági gépekről, amelyeket az azokat használó gazdák mutattak be munka közben.
Barta Vilmos, a Nexxon cég vezérigazgatója lapunk érdeklődésére elmondta, három éve bővítették szolgáltatásaik sorát, és több mezőgazdaságigép-márka kizárólagos forgalmazói az országban, jelenleg a kézdivásárhelyi központi székhely mellett 6 területi kirendeltségük és raktáruk van Aradon, Bukarestben, Kolozsváron, Temesváron, Konstancán, Galacon, Sepsiszentgyörgyön és Nagybányán. Barta Vilmos szerint közelebb szerettek volna kerülni a partnereikhez, erre jó lehetőséget biztosít az is, hogy a gumiabroncs-kereskedelem mellett mezőgazdasági gépek széles skálájával szolgálják ki a gazdákat. A mezőgazdasági gépek piacán jelen vannak a nagynevű gyártók, de a Nexxon több olyan márkát képvisel, amelyek innovatív és korszerű gépeket gyártanak, de árban a kisgazdák számára is hozzáférhetőbbek. Tapasztalatuk szerint a mezőgazdaságigép-vásárlás hullámzó, nagyban befolyásolják a gazdák rendelkezésére álló pályázati lehetőségek, e tekintetben viszont az elmúlt időszak jónak mutatkozik. A helyi gazdák vásárlás előtt igénylik a cég szakembereinek tanácsait, akik be is tanítják a gépek használatát. <

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások